A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Rihanna és a divat kapcsolata már lassan évtizedes: az énekesnő dolgozott már együtt Armanival, a MAC sminkmárkával, készített saját kollekciót a River Islandnek, pózolt a Balmainnek és a Diornak, a tervezők pedig szó szerint harcolnak azért, hogy az ő ruhájukat viselje egy-egy eseményen. A Pumának már második éve ő a kreatívigazgatója, most pedig megmutatta, milyen új darabokkal bővítik a kínálatot.
A márka webshopjában már fent vannak az említett, egyébként a Fenty x Puma névre hallgató kollekcióba tartozó lábbelik: összesen négy színben kaphatóak (szürke, fekete, fehér és pink) és bár 65 fontba, azaz 24 ezer forintba kerülnek, a púderszínű verzió már készlethiányos is.
A 28 éves énekesnő az újítást az Instagramján jelentette be, a fotó pedig mindössze 10 óra alatt 400 ezer lájkot gyűjtött be. A márka szóvivője szerint a lábbelik lehet csupasz lábbal és zoknival is hordani attól függően, hogy a medence mellett vagy a városban sétálva viseljük őket.