Somló Tamás fájdalomcsillapítók nélkül szenvedett

A kedden elhunyt zenész állítólag tiszta fejjel akart szembenézni a halállal.

A Bors úgy tudja, hogy a kedden elhunyt Somló Tamás nem akart fájdalomcsillapítóktól kába lenni, tiszta tudattal szeretett volna szembenézni a halállal.

Ha igaz az állítólag több közeli barát által is megerősített információ, az énekes komoly lelki erejéről árulkodik, hiszen nagyon nagy fájdalmai voltak.

“Vitaminokat, egyéb szereket hajlandó volt, de fájdalomcsillapítót nem. Tiszta akart maradni, nem akart kábán, üveges tekintettel maga elé bámulni az utolsó heteiben. Úgy tudom, hogy óriási fájdalmai voltak, mégsem mutatta soha a kislánya előtt, hogy szenvedne. Tudta, hogy közeledik a vég, és ő azt méltósággal és tiszta tudattal akarta megélni”

– idézi az egyik barát mondatait a lap Somlóról, akinek csütörtökön lesz a temetése.

Címkék: somló tamás