Osvárt Andi szingli lett, mert nem tud hétköznapi életet élni

A színésznő mindössze pár hónapos románcot tudhat maga mögött Esperes Ákos rádióssal.
Kapcsolódó cikkek

Pár hónapos románc után ismét szingli Osvárt Andrea, aki pedig az Esperes Ákossal fellobbant szerelem miatt költözött haza, és vonult kicsit a háttérbe. Talán épp ez volt a baj; ahogy ez a D. Tóth Krisztának adott interjúból is kiderült.

“Ebben a korban már lassan azért jó lenne a magánéletem felé is tendálni egy picit, és aztán arra is egy kis időt szánni meg energiát. Amit egyébként megpróbáltam, csak nem jött össze. (…) Nagyon éles váltás volt egyébként: ugye hazaköltöztem, és akkor megpróbáltam egy ilyen kvázi hétköznapi életet élni, aztán rájöttem, hogy nem tudok. (…)

Igazából nem is tudom, hogy ezt hogy képzeltem, a lényeg az, hogy valószínűleg én nem vagyok egy ilyen hagyományos típusú ember. (…) Kicsit magamra erőltettem, és ez hiba volt” – idézi az immár egyedülálló színésznő szavait a Bors.