Öt év alatt ennyi mindent dugtak fel a seggükbe az amerikaiak

Az amerikai statisztikai hivatal adatai szerint 2009 és 2014 között 17,968 esetben kellett valamilyen idegen tárgyat eltávolítani a páciensek végbeléből.

Az amerikai statisztikai hivatal adatai szerint 2009 és 2014 között 17,968 esetben kellett valamilyen idegen tárgyat eltávolítani a páciensek végbeléből. Az adatokból az is kiderül, hogy a szerencsétlenül jártak több mint háromnegyede férfi és a tárgyak mindössze 40 százaléka szexuális segédeszköz.

A legérdekesebb persze az, hogy milyen tárgyak jártak be kalandos utat az elmúlt években. Aki kíváncsi rá, itt tudja megnézni, ha az oldal aljára pörget és rákattint a “TELL ME ANOTHER” gombra. Ekkora a lap különböző eseteket dob elénk, amiket a fent említett időszakban rögzítettek. Nekem egy 52 éves bácsi jutott, aki egy labdát próbált meg felhelyezni magának még 2012 decemberében.

Nézze meg, mit dugtak még fel maguknak az amerikaiak, higgye el, remek szórakozás!

(Gizmodo)