Baukó Éva és Alekosz milliókat hozó vállalkozásba kezd

Az Édes Élet szereplői már közös bizniszük nevét is kitalálták.
Kapcsolódó cikkek

Az egykori való világosok barátságát az Édes Élet hozta újra össze, és az már biztos, hogy semmit sem változtak. Alekosz például a legutóbbi adásban ásásra fogta Évát érdi otthona telkén, abban bízva, hogy gyógyvizet találnak. Később egy profit is segítségül hívtak, egy vízi mágust – jelentsen is ez akármit – és kiderült, hogy valóban fut egy ér a ház alatt. A realitysztárok így fejben máris a milliókat számolgatják, Alekosznak ugyanis nem kisebb a célja, minthogy ő lássa el egész Európát ásványvízzel.

“A gyanúm beigazolódott: az udvaron és a lakás alatt is folyik a Szent György-ér. Rövidesen megkezdődnek a fúrások, és kitűnő minőségű ásványvízzel látjuk el Európát. A kazánt ki is kötöm, sőt, gyógymedencét is építek az udvarra, és az otthonomat is vízzel fűtöm majd. Aleva lesz a márkanév, amely Éva és az én keresztnevem ötvözete. Éva a milliárdokat látja elsősorban az üzletben, engem a feladat motivál” – mesélte Alekosz.

Fotó: SuperTV2