Harangozó Teri nem készült a halálra

A pályatársak és barátok elmondása szerint a 72 évesen elhunyt énekesnő még az utolsó pillanatokban is jókedvű volt és bizakodó.
Kapcsolódó cikkek

Az 1965-ös Ki mit tud? sztárja, a csengő hangú énekesnő, Harangozó Teri életének 72. évében kedden elhunyt, miután súlyos tüdőbetegségén már az operáció sem segített. Terit három hete szállították kórházba egy infarktus miatt, de kiderült, annál sokkal nagyobb a baj. Az énekesnő utolsó nyilatkozataiban is azt mondta, hogy nehezen kap levegőt, de bízott a gyógyulásban. Ott akart lenni barátja, Aradszky László 80. születésnapi partiján is, ami alig két hét múlva lesz.

“A beavatkozás előtti nap még beszéltünk telefonon. Azt ígérte, amint felébred az altatásból, jelentkezik. Nagyon sokat jelentett nekem, jó barátságban voltunk. Kérdeztem tőle, mi baja, de ő sem tudta. Nem készült a halálra, nagyon akart élni. Reménykedett a gyógyulásban” – mesélte a Borsnak Terry Black.

Harangozó egyik barátnője is arról számolt be, hogy az énekesnő élni akart, amikor magához tért azonnal a sminkkészletét kérte, nem készült a legrosszabbra.

Fájdalmai ellenére is jókedvű volt. Nem hitte, hogy meghalhat. Aztán újra rosszul lett, elaltatták és többé nem tért magához.

Az énekesnőt korábbi kívánsága szerint születési helyén, Bátyán a szülei mellett temetik el, melynek költségeit a Tisztelet Társasága is finanszírozza majd. Az a társaság, amely négy évvel ezelőtt odaítélte Harangozó Teri életének egyetlen kitüntetését.

Címkék: harangozó teri