Elfogták a szegedi postarablót

A TEK műveleti egysége az egyik siófoki nagyáruház parkolójában elfogta a szegedi Olajbányász téri posta kirablásával gyanúsított férfit.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának, néhány órával az azonosítását követően sikerült meghatároznia a szegedi Olajbányász téri posta kirablásával gyanúsított 44 éves hódmezővásárhelyi férfi tartózkodási helyét. Elfogásához a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérték, akik végül az egyik siófoki nagyáruház parkolójában fogták el. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányág Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette N. Sándort és kezdeményezi előzetes letartóztatását.