Régi-új otthonába költözhetett Katona Klári

Öt évre rá, hogy egy robbanás után porig égett, végre elkészült az énekesnő háza. Klárinak és családjának szinte a semmiből kellett újrakezdeniük.

Éppen az utolsó simításokat végezték Katona Klári és Babos Gyula csendes budai utcácskában álló házának felújításán, amikor 2008 októberben lángra kapott a tetőszerkezet. A tűz lakhatatlanná tette az énekesnő és a gitáros házát.

Katona Káriék kilátástalan helyzetbe kerültek, szinte mindenük odaveszett, ha nem lettek volna a barátaik, akiknél meghúzhatják magukat, az utcára kerültek volna. A tragédiát követően azt nyilatkozták, valószínűleg soha nem költözhetnek vissza, mert a tűz és az oltóvíz totálkárossá tette a házat. Mégsem adták fel, évek munkájával újra otthont varázsoltak a romokból

“Elképesztő a kitartásuk, a hitük, más már régen összeroppant volna hasonló helyzetben. Tégláról téglára építették újra a házat, élére állították a forintot, hogy ki tudják fizetni a költségeket” – mesélte a Borsnak egyik ismerősük. A napilap szerette volna megkérdezni az énekesnőt is, ám ő nem kívánt nyilatkozni.


Fotó: Story/Best archívum

Címkék: Katona Klári