Kórházba került Kerényi Miklós Máté

Átok ül az Operett sztárjain? Új produkciójuk mindkét főszereplője egy napon került kórházba.
Kapcsolódó cikkek

Az Ördögölő Józsiás főpróbája előtt a tündérkirálylányt játszó Dancs Annamarin hajtottak végre életmentő műtétet, neki a cisztája fakadt ki. Aznap este pedig a műbeli szerelmét, a Józsiást játszó Kerényi Miklós Máté rosszul lett a színpadon a fotóspróbán, és ő is kórházban kötött ki. Neki a dereka húzódott meg olyan erősen, hogy fájdalmában összecsuklott.

Fotó: Facebook

Ezután már csak énekelni tudott, a második részt azonban elviselhetetlen fájdalmai miatt már nem tudta vállalni, a Honvédkórházba kellett szállítani. Édesapja, az intézmény vezetője, Kerényi Miklós Gábor kétségbeesve kiabált neki a színpadra, amikor látta, hogy baj történt, nagyon aggódott érte. Az orvosi segítség után Máté már jobban érzi magát, és reméli, hogy a várva várt premieren már helyt tud állni.

“Az egyik táncmozdulatnál éreztem, hogy nincs tovább, innentől se dal, se tánc. Nagy kínok között még elénekeltem a maradék nyolc sort, de utána már az sem ment, állni sem bírtam. Akkor még bíztam benne, hogy a nézőtéren ülő kollégám, a másik szereposztásban szintén Józsiást játszó Szerényi Laci helyre tudja tenni a derekamat, mivel jártas a csontkovácsolásban, de sajnos nem sikerült. Végül a Honvédkórházban két injekciót és sok gyógyszert kaptam, remélem, a szombat esti bemutatóra teljesen rendben leszek, mert nagyon vártam már ezt az előadást” – nyilatkozta a Blikknek Kerényi Miklós Máté.