Válik! Az öngyilkosság is eszébe jutott Keresztes Ildikónak

Bár jó ideig arról volt szó, hogy Keresztes Ildikó és férje, Kicska László megmentik a házasságukat, a Story információi szerint azonban ez már nem lehetséges. Nincs visszaút, visszavonhatatlanul véget ért a kapcsolatuk.

Heteken belül, még a nyári ítélkezési szünet előtt elvált asszony lehet Keresztes Ildikó. „Úgy szeretnék lezárni a több mint két évtizedes kapcsolatukat, hogy a lehető legkevésbé fájjon. Laci tisztában van azzal, hogy ez a helyzet mennyire megviseli Ildit” – mesélte a Storynak a házaspár ismerőse, aki azt is tudni véli, hogy a férj azt kérte Ildikótól és a barátnőjétől, hogy ne találkozzanak egymással.

Ildikót nemcsak László, de a barátai is nagyon féltik, azt állítják, Ildikót csupán az X-Faktor mentette meg a teljes összeomlástól. Komoly aggodalomra adott okot az is, hogy az énekesnő évekkel korábban komoly depresszión esett át.

„Csak orvosi segítséggel sikerült kilábalnom ebből a bajból. Hálát adok a jó istennek, hogy felépültem, mert volt olyan ismerősöm, aki képtelen volt meggyógyulni, és belehalt ebbe. Soha nem felejtem el, hogy min mentem keresztül. Volt, hogy még az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben. Úgy ébredtem fel, hogy bőgtem. Nem akartam felkelni, mert tudtam, egy újabb szörnyű nap vár rám. És a férjemen kívül senki nem értett meg!  Mindenki azt kérdezte: mi bajod van, hiszen mindened megvan” – mesélte az énekesnő a Story4 TV Esti Story című műsorában.