Nem keltek el Zalatnay 6 milliót érő cuccai

Egy korábbi internetes árverést követően nemrég újból megkísérelték eladni Zalatnay Sarolta tavaly lefoglalt javait. Vevő azonban nem akadt.

Ezzel pedig elszállt az énekesnő hitelezőinek az utolsó esélye arra, hogy legalább egy részét viszontlássák annak a pénznek, amivel Cini tartozik nekik.

“Tavaly megszenvedtem, végigkínlódtam a lefoglalás procedúráját, de ma már próbálok nem emlékezni, hiszen még azokat a holmikat is lefoglalták, amelyeket kölcsön kaptam” – mondta Zalatnay Sarolta, aki a barátnőjével, a lányával és az állataikkal alkotnak egy családot.

“Férfi nincs az életemben, de nem is hiányzik. A lányokkal és az állataimmal jól elvagyunk. Félévente járok rákkontrollra, egészségesnek érzem magam, és ez a fontos, nem az, hogy milyen tárgyak maradtak a házban.”

Címkék: zalatnay sarolta