Az orvosok miatt halt meg Bárdos András rokona?

Az egykori híradós lesújtó véleménnyel van a magyar egészségügyről, nemrég megjelent Ítélet című könyvében nagyon kemény szavakkal illeti az egyik szereplőt, egy orvost.
Kapcsolódó cikkek

Bárdos egy családi tragédia miatt haragszik.

„Amikor reggel bevittük az egyik idős rokonomat a kórházba, kiderült, hogy az orvosok a Balatonon vannak valami fejtágításon. Így gondoskodás nélkül maradt egész napra. Sőt a másik kórházban dolgozó szakorvost sem sikerült elérniük, aki segíthetett volna rajta. Este volt, mire az intenzív osztályra került, de akkor már késő volt” – emlékezett vissza a történtekre a volt híradós.

„Az egészségügy úgy ahogy van katasztrofális Magyarországon. Ebben a velejéig züllött rendszerben az orvosok egy része éppúgy szenved. Ha az ember nem fizet meg egy drága magánkórházat, akkor bekerül egy kíméletlen rendszerbe, ahol a magány, a kilátástalanság, a züllöttség és a lepusztultság az úr. Persze most sokak – főleg az orvosok – szemében gazember lettem, de én csak az igazat írtam meg. Persze lehetnek kivételek, de az országra jellemzően sajnos ilyen állapotok uralkodnak” – vállalta határozottan véleményét Bárdos.