Ez volt Karl Erik Böhn utolsó mondata

Karl Erik Böhn az utolsó pillanatig harcolt a leukémiával, ám ugyanakkor megbékélt sorsával, mondta ezt legjobb barátja, aki az elhunyt kézilabdaedző temetésére egy rövid filmmel készül.
Kapcsolódó cikkek

“Karl Erik már néhány hónappal ezelőtt felkért arra, hogy a sandefjordi temetőben másik öt barátjával együtt én is vigyem a koporsóját” – nyilatkozott Andreas Smeby a borsonline.hu-nak. “Érthető, miért küszködöm a könnyeimmel most is, miközben összeállítom az életéről szóló rövid filmet és az utolsó üzeneteit, amelyeket a ceremónia közben vetítünk le.”

Fotó: MKSZ

Magyar mezben temethetik Böhnt

Smeby egyébként januárban videointerjút készített Böhnnel, ám a szakember arra kérte őt, hogy a teljes anyagot csak halála után hozza majd nyilvánosságra.

“Az volt az utolsó mondata, hogy boldog azzal, amit az élettől kapott. Nem adta fel a harcot, csak megbékélt a sorsával” – folytatta Andreas.

Karl Erik Böhnt kedden szülővárosában, Sandefjordban temetik majd el.