Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Mexikói Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
A szabadedzés legtöbbet idézett pillanata is Sainz nevéhez fűződik, akinek a rádión szóltak, hogy figyeljen, mert a George Russellt helyettesítő Nyck de Vries jön mögötte, aki éppen bemelegítőkörön van.
Sainz félrehallotta a mondatot, és visszakérdezett, hogy: „törmelék van a pályán?”. Az angol debris szó ugyanis roncsot, törmeléket jelent.
Persze a Twitteren egyből sorjáztak a mémek, ahol De Vriesből törmelék lett.
Sainz mögött másodikként csapattársa, a monacói Charles Leclerc, harmadikként pedig a hazai közönség előtt szerepelő Sergio Pérez, a Red Bull versenyzője végzett.
A Red Bull immár kétszeres világbajnok holland pilótája, Max Verstappen azonos időt teljesített márkatársával, akivel pont ugyanannyi kört tettek meg (huszonkettőt).
Az edzést kétszer megszakították műszaki hiba miatt: két tartalékpilótának, Liam Lawsonnak (Alpha Tauri)
és Pietro Fittipaldinak (Haas) is félre kellett állnia a pályán.
Az első szabadedzés végeredménye: