A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
A nemzetközi sajtó szinte csak Jules Bianchinak, a Marussia francia pilótájának a súlyos balesetével foglalkozott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj másnapján.
Már a hét közepén arról szóltak a hírek, hogy kaotikus futamra számíhatunk, ugyanis egy komoly tájfun készül lecsapni Szuzukában. Sokáig úgy tűnt, akár még el is halaszthatják a versenyt, ám végül mégis megrendezték. A pilóták ugyanakkor a szakadó eső miatt a biztonsági autó mögött indultak el, és így is fejezték be a futamot, Jules Bianchihorrorisztikus baleste (videó itt) miatt.
Fotó: Europress Fotóügynökség
Így igazából hiába nyert Lewis Hamilton, kevesen beszélnek a brit világbajnok sikeréről, mivel a Marussia pilótáját a kórházban ápolják, stabil, de kritikus állapotban.
A telemetriai adatok szerint Bianchi a pálya elhagyásának időpontjában 213 km/órás sebességgel haladt, a becsapódás ereje pedig 50 G körüli volt, és a videót látva, akár azonnal tragédia történhetett volna.
A nemzetközi sajtó is döbbenetről, félelemről és aggodalomról ír, pláne úgy, hogy ellentmondásos információk láttak napvilágot a fiatal francia pilóta állapotáról.
Nemzetközi sajtóvisszhang
Nagy-Britannia: Sun: “Feszültség a Forma-1-ben, miközben az egyik legfényesebb csillag a kórházban az életéért küzd. Jules Bianchi balesete az esős japán GP-n felvet bizonyos kérdéseket a sportág biztonsági előírásaival kapcsolatban.” Guardian: “Segélydaruk a pálya mellett és a rajt időpontjának megváltoztatása. Ezekkel kapcsolatban kétségek vetődnek fel, hogy elegendő óvintézkedést tesznek-e a Forma-1-ben a pilóták biztonságáért.” Telegraph: “Bianchi balesete arra emlékeztet mindenkit, hogy a Forma-1 életveszélyes.” Independent: “Lewis Hamilton nyolc hosszú évet várt első szuzukai sikerére. Győzelme azonban keserédes volt, mert azt beárnyékolta Jules Bianchi súlyos balesete.”
Németország: Berliner Morgenpost: “A Forma-1-et sokkolta a súlyos baleset. Egy pilóta az életéért küzd. A francia Jules Bianchi tragikus balesete beárnyékolta Lewis Hamilton győzelmét a Japán Nagydíjon.” Bild: “A baleset a versenysport része. A kockázatokkal Jules Bianchi is tisztában volt, amikor vasárnap az autójába ült. És mégis! Vajon elkerülhető lett volna a rossz időjárás miatt bekövetkezett szörnyű szuzukai baleset? A versenyt azért nem hozták előre a napos, száraz szombati napra, hogy pénzt spóroljanak. Bernie Ecclestone és a japán szervezők ragaszkodtak az eredeti időtervhez a tájfun és a heves esőzés ellenére. A futamot nem lett volna szabad vasárnap megrendezni. A Forma-1-es cirkusz azonban a természeti erőknél is erősebbnek érzi magát. Ennek a tévedésnek az árát most egy 25 éves pilóta fizeti meg.” Die Welt: “Bianchi horrorisztikus balesete beárnyékolja a Forma-1-et.” Hamburger Abendblatt: “A Forma-1 a baleset után Bianchiért aggódik. A francia versenyző a szuzukai GP-n fékezés nélkül egy segélydarunak ütközött, s életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.”
Franciaország: Libération: “Jules Bianchi balesete kétségtelenül újraindítja a zárt pilótaüléssel és a hatékonyabb bukócsővel kapcsolatos vitákat.” Le Figaro: “Ayrton Senna 1994. május 1-jén elszenvedett halálos balesete óta a Forma-1 először aggódik ismét egy pilótája életéért.”
Olaszország: La Gazzetta dello Sport: “Forma-dráma. Bianchi a daruval történt ütközés után az életéért küzd. Rémálom Szuzukában, őrült és abszurd baleset a 43. körben.” Corriere dello Sport: “Bianchi életveszélyben, a nemzetközi szövetség össztűz alatt. Abszurd baleset, Bianchi az életéért küzd.” Corriere della Sera: “Húsz évvel Ayrton Senna után a Forma-1-be visszatért a félelem. Egy szerencsétlen baleset, egy rémálom, s mindenki lélegzetvisszafojtva figyeli az aggasztó híreket.” La Repubblica: “Bianchi életveszélyben. Horrorisztikus baleset, a Forma-1-es cirkusz sokkolva.” La Stampa: “Dráma a Forma-1-ben, Bianchit a balesete után megműtötték, s életveszélyben van.”
Spanyolország: El País: “Bianchi balesete nyomán kérdések vetődnek fel az érvényben lévő biztonsági előírásokkal kapcsolatban. A versenyt már korábban félbe kellett volna szakítani. Ráadásul tudni lehetett, hogy heves esőzés fenyeget. A rendezők azonban nem akartak eltérni az eredeti időtervtől.” El Mundo: “Baleset az esőben: talán annak, ami Bianchival történt, nem lett volna szabad megtörténnie. A két Mercedes-pilóta, a brit Lewis Hamilton és a német Nico Rosberg közötti párharc ezen a napon senkit nem érdekelt.” El Periódico: “Mindenki Bianchiért imádkozik. A verseny az eső miatt nagyon veszélyessé vált. A rendezőknek korábban le kellett volna állítaniuk a futamot.” Marca: “Amikor a Forma-1-ben két hibát elkövetnek, az nem kecsegtet semmi jóval. Amikor azonban három, négy hiba is bekövetkezik egyszerre, a következmények katasztrofálisak. Pontosan ez történt Bianchi baleseténél.”
Svájc: Neue Zürcher Zeitung: “Fekete vasárnap Szuzukában. A francia Jules Bianchi egy segélydarunak ütközött, s életveszélyes állapotba került.”