A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Jenson Button, hétvégén rajthoz állt Fuerteventurban a féltávú triatlonversenyen. Hogy miért? A brit Forma-1-es pilóta felkészülésének egész évben részét képezi a triatlon. Ezzel az összetett sporttal fejleszti állóképességét, de legutóbb úgy döntött, kevesebb is elég.
Nyilván némi veszélyt is rejteget egy-egy triatlon verseny. A Kanári-szigeteken például meleg van, a hosszútávú versenyeken pedig hamar kiürül a szervezet, könnyen sérül az izomzat.
A brit pilóta a Kínai Nagydíjat követően április 26-án különösebb gond nélkül teljesítette a Kanári-szegeteken zajló 1,9 km-es úszást és 90 kilométeres kerékpározást, de a félmaratont izomproblémák miatt fel kellett adja – számolt be az auto123.com.
A sérülés feltehetően nem súlyos, így biztosan nem fenyegeti Button jövő hétvégi, barcelonai szereplését. A McLaren kezdetben nem reagált a médiában gyorsan körbefutó “megsérült Button” témájú cikkekre, majd közzétették, pilótájuknak semmi baja, maga döntött a verseny feladásáról és szerdán már szimulátoros edzésen vesz részt és természetesen semmi akadálya, hogy rajthoz álljon a Spanyol Nagydíjon.
A jótékony Button
Button nemcsak edz a triatlonnal, de jótékonykodik is: Angliában amúgy is nagy hagyománya van a hírességek sportteljesítménnyel egybekötött pénzgyűjtő akcióinak (John Walliams komikus pl. végigúszta a Temzét, és megállt minden útjába akadó településen, ahol jótékony célra adakozhattak a a helyiek), Button pedig alapítványa által segít pénzt gyűjteni. A versenyen indulók (akik egy csodálatos kastélyparkban róják a kilométereket) nevezési díjából juttat az F-1-es pilóta a rászorulóknak. Tehát nemcsak fizikailag, lelkiekben is a topon van – kijár neki ez a gif.