Dzsudzsákék úgy domináltak, mint ahogy a németek szoktak

Amióta az andorrai labdarúgó válogatott 1996-ban elindult a nemzetközi színtéren, számolatlanul kapja a gólokat és szenvedi el vereségeit. Ez a tény és a miniállam játékosainak kvalitása minimalizálja Jesus Álvarez kapitány mozgásterét.

Az edzéseken a támadásvezetést, a labdatartást, a kapura lövést akár ki is lehet venni a gyakorlattárból, mert ilyen a meccseiken alig-alig akad. A vasárnap esti mérkőzésen is azt láttuk, hogy bár melegítő gyakorlatként a szokásoknak megfelelően volt kapura lövésük, de a kapusnak nem, csak a kapu mögötti közönséghálónak akadt dolga.

Helyzet van! Ne hagyd ki a legjobb meccseket. Tippelj a Tippmixpron!

Andorra az elmúlt bő két évtized alatt azt viszont megtanulta, hogyan kell „hazudni – csalni” a futballt. Tökélyre fejlesztették kiemelkedő színészi kvalitásaikat és elsajátították az andorrai „favágó játékstílust”. Koncepciójuk lényege, az ellenfél játékának tönkretétele úgy, hogy minden ütközés fájjon neki, minden perc a túlélésről és a provokációról szóljon. Ezt láthattuk a vasárnap esti Magyarország-Andorra világbajnoki selejtezőn is, ahol a 4-0-ás végeredmény azt mutatja, amit a találkozó előtt jósoltunk; sima lett a vége, de ettől még Bernd Storck szövetségi kapitány is úgy nyilatkozott:

nehéz dolgunk volt ma. Nagyon mélyen védekezett az ellenfelünk, türelmesnek kellett lennünk.

Az andorrai taktika

Csapatunk 25 percig valóban csak szenvedett, mert ellenfelünk minden létező technikával széttördelte a játékot, nehogy háromszor folyamatosat egymáshoz tudjunk passzolni.

• Ha kellett, önfeláldozó kemény belépőkkel aprították a magyar játékosokat
• Ha netán mi szabálytalankodtunk, akkor percekig képesek voltak jajveszékelve fetrengeni a füvön

• Ha bedobással jöttek, akkor pont annyit húzták az időt, amellyel még nem lépték át a bíró ingerküszöbét
• Ha a labda kiment jobb oldalt az alapvonalon, akkor a Josep Gomes kapus értelemszerűen a bal oldalon kereste a labdát
• A kirúgásuknak külön koreográfiája volt. A labda bárhol hagyta el a játékteret, azt mindig az ötös jobb oldaláról lőtte ki. A kapus először megkereste azt a pontot, ahol nem göröngyös a zsír új FTC stadion. A fű simogatása után lábával megtaposta az érintkezési felületet, majd a közönség füttyorkánja közepette méltóságteljesen hátrasétált, irritálva minden magyar játékost, akik már játszani szerettek volna. Ezután volt csak hajlandó kirúgni a labdát.

• Ha netán nőtt a magyar nyomás, akkor, amikor a labda játéktéren kívülre került, gesztikulálva – műbalhét imitálva – egymásnak magyaráztak, hogy minél később kelljen elmenni a labdáért
• Ha úgy adódott, akkor szóban is igyekeztek provokálni csapatunkat, hogy kizökkentsenek minket. Ezt Kleinheisler László esetén sikerült is elérni, aki már a meccs elején sárga lapot kapott.

Ilyen intermezzók után nem volt egyszerű belerázódnunk a meccsbe. Kombinációkkal próbáltuk áttörni az ellenfél védelmi vonalát, de az 5-3-2-es hadrendjük mintegy fél óráig stabilan állt a lábán.

Az andorrai csapatnak kezdetben még arra is volt energiája, hogy letámadja a magyar védelmet, nehogy passzokkal építsük fel támadásainkat.

Hogyan törtük fel az andorrai reteszt?

Miután kezdetben kombinációkkal még csak helyzetet sem sikerült kialakítanunk, Dzsudzsák Balázs kapitányként magára vállalta, hogy többször megpróbálja egy az egy ellen megverni védőjét.

Ez a 33. percben sikerült igazán először, de akkor mindjárt góllal zártuk a támadást. A csapatról egy pillanat alatt lekerült a teher és immáron nyugodtan, mindenféle külső nyomás nélkül,

a nagy csapatokra, a spanyolokra, a németekre jellemző módon jelezte válogatottunk erőfölényét. Többször is tíz emberrel az ellenfél térfelén tartózkodva járattuk a labdát, türelmesen várva a hibát futtattuk az ellenfelet. 

Mindez a félidő lezárta előtt egy újabb Dzsudzsák elfutást követően érett góllá.

Szünet után játékunk ugyanolyan intenzív maradt, mint az első félidőben. Válogatottunk nem csak további gólokkal, de jó játékkal is kiszolgálta a közönséget. Értékeljük és köszönjük a vasárnap esti erőfölényt, mert ez is a fejlődést mutatja:

hat-nyolc éve még 3-5 ezer néző előtt és bizonytalan lábakkal léptünk pályára a hasonló kvalitású válogatottak ellen.

A magyar labdarúgó-válogatott fejlődési íve

Csapatunk folyamatosan fejlődik, ezt többször leírtuk már. Az elmúlt időszakban ezzel elérte, hogy a kívülálló is előre tudja, mire számíthat a válogatott meccsein, függetlenül attól, hogy ki az aktuális ellenfél.

Ez már az a szint, amire rendszeresen – még Andorra ellen is -megtelik a Groupama Aréna. A válogatott alapjátékát immár szinte mindenki betéve tudja, függetlenül attól, hogy éppen ki van a kezdőben, más kérdés, hogy az ellenfél függvényében ez mire elegendő.

Érdemes meghallani Bernd Storck szövetségi kapitányt, aki minden nyilatkozatában elmondja, hogy továbbra is folyamatos fejlődést vár el csapatunktól. Lássuk melyek azok a területek, ahol még jócskán van előrelépési lehetőség.

• Játékunk még egy gyenge ellenfél ellen is olykor sablonos. A mozgások, a labda utak kiszámíthatóak. Ha valaki váratlant húz – például Dzsudzsák sarkazása -, hiába az ötletes megoldás, ha a labdát fogadó nem is számít rá. Ez mind arra utal, hogy a játékosok gondolkodásában többnyire csak a tuti megoldás szerepel, a rizikóvállalás nem az eszköztáruk része.

• A vasárnap szerzett négy gólunkból háromszor is az ellenfél kicselezésével bontottuk meg az andorrai védelmet, nem pedig passzjátékkal. Andorra ellen ez ment, de tény, kevés a jól cselező játékosunk, egy-egy nagyobb játékerőt képviselő válogatott ellen utóbbira is szükség lenne.
• Csapatunkban vannak nagy lövők (Dzsudzsák, Gera, Gyurcsó) átlövéseink mégis csak elvétve akadtak, holott egy-egy távoli kísérlettel kijjebb húznánk az ellenfél védekezését, fellazítva védelmi vonalaikat, ami segítené a passzjátékkal történő betöréseket, gólhelyzeteket.
• Vasárnap negatívumnak tűnt, hogy nem éltünk olyan hatékonysággal a pontrúgások adta gólszerzési lehetőségekkel, mint régebben.
• Nagy Ádám – noha nagyon jó mezőnymunkát végez – mélységből való betörésre nem is vállalkozik, távoli lövésekkel nem is próbálkozik, miközben ez az ő fejlődésének és előrelépésének a kulcsa lehetne.
• A védelem szélen való áttörésének gátja, hogy a játékosok mélységben alig merik változtatni helyzetüket és csak a sablon kombinációkban gondolkoznak.

A soron következő összetartások alkalmával mindezekre érdemes lenne nagyobb fókuszt helyezni, mert ezeknek a területeknek a gyakorlása lehet a továbbfejlődés kulcsa, ami elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy Svájctól, és Portugáliától pontot, pontokat tudjunk elvenni.