Adománypénzeket is lenyúlt a FIFA korábbi alelnöke

Újabb kínos ügy látott napvilágot, melynek főszereplője Jack Warner.

Lassan két hete tart a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) körül kirobbant botrány, napról napra kerülnek elő a kínosabbnál kínosabb ügyek korrupcióról, csalásról, „eladott” világbajnokságokról. A történések következtében Joseph Blatter lemondott elnöki posztjáról, pedig idő közben újraválasztották.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Kedden a BBC számolt be egy újabb kellemetlen ügyről, melynek főszereplője Jack Warner, a szervezet korábbi alelnöke. A fáma szerint a FIFA és a koreai szövetség összesen 750 ezer dollárt gyűjtött össze 2010-ben, hogy segítsen Haiti helyreállításában a rengeteg halálos áldozatot követelő földrengés után. A BBC értesülései szerint Warner saját célokra fordította az összeget, azaz lényegében lenyúlta.

Jack Warnert múlt hónapban vették őrizetbe hazájában, az Egyesült Államokban kell majd felelnie az ellene felhozott korrupciós vádakra.