Bayern-City és Barca-PSG is lesz a BL-ben

Az E jelű négyesre lesz érdemes odafigyelni a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, melyet joggal nevezhetünk halálcsoportnak.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Csütörtökön, Monacóban tartották a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. Már az első két kalap kisorsolása után lehetett látni, hogy lesznek érdekes csoportok, de érdemes volt megvárni a legvégét, mivel például az AS Roma az utolsók között kelt el.

A címvédő Atlético Madrid megkapta a Juventus, de ennek a két csapatnak illene továbbjutnia, ugyanis a Megyeri Balázst foglalkoztató Olympiakosz Pireusz és a Gulácsi Péter együttesét, a Salzburgot búcsúztató Malmö került még ebbe a négyesbe.

Kőkeménynek ígérkezik ugyanakkor az E jelű kvartett, ahol a Bayern München, a Manchester City, a CSZKA Moszkva és az AS Roma található.

A csoportmeccsek során láthatunk majd Barcelona-Paris Saint-Germain, Real Madrid-Liverpool és az Arsenal-Dortmund rangadókat is.

Bajnokok Ligája, a csoportok

A csoport: Atlético Madrid (spanyol), Juventus (olasz), Olimpiakosz (görög), Malmö FF (svéd)

B csoport: Real Madrid (spanyol), FC Basel (svájci), FC Liverpool (angol), Ludogorec (bolgár)

C csoport: Benfica (portugál), Zenit (orosz), Bayer Leverkusen (német), AS Monaco (francia)

D csoport: Arsenal (angol), Borussia Dortmund (német), Galatasaray (török), Anderlecht (belga)

E csoport: Bayern München (német), Manchester City (angol), CSZKA Moszkva (orosz), AS Roma (olasz)

F csoport: FC Barcelona (spanyol), Paris Saint-Germain (francia), Ajax Amsterdam (holland), APOEL Nicosia (ciprusi)

G csoport: Chelsea (angol), FC Schalke 04 (német), Sporting Lisboa (portugál), Maribor (szlovén)

H csoport: FC Porto (portugál), Sahtar Donyeck (ukrán), Athletic Bilbao (spanyol), BATE Boriszov (fehérorosz)