Elsőként a legjobb nyolc közé nem bejutó görögökhöz látogatunk el virtuálisan. A fene se gondolta volna, hogy ők lesznek az egyetlen dél-európai csapat, amelyik túléli a csoportkörök. Heroikus küzdelmük vasárnap véget ért. Mindenesetre szereplésüknek hála lehetőségünk van igazságot tenni a Zappas családdal. Egészen pontosan két tagjával, Evangelosszal és unokatestvérével Konstantinosszal, mégpedig azért, mert elfelejtettük, hogy nekik köszönhetjük az olimpiát.
Mert az embernek rögtön a francia Pierre de Coubertin báró ugrik be, aki 1880-ban minden követ megmozgatott az olimpiai játékok újjáélesztéséért. Sikerrel is járt, Zappaséknak azonban korábbról vannak elévülhetetlen érdemeik. Az ő szponzorálásuknak és munkájuknak köszönhetően rendezhettek először 1859-ben majd 1870-ben 1875-ben és 1888-ban olimpiát Görögországban. Az eszme nemzetközi felélesztését már egyikük sem élhette meg, hátrahagyott vagyonuk az 1896-os első modern kori ötkarikás játékok finanszírozására szolgáló alapba került.
Azt már korábban elárultuk, hogy gyengénk, ha a pop/rockzenét hegedűvel bolondítják meg, találtunk a görögöknél is egy ilyen számot, és annyira megörültünk neki, hogy most meg is osztjuk veletek.
Április 8-án a Costa Rica-i csapatoknak sikerült egészen a nicaraguai Rivas városáig előrenyomulni. Ott azonban Walkerék menedéket leltek egy szálló közelében a település központjában, ahol kiváló tüzelési helyzetben voltak. A támadók felismerték, hogy egyedül a tábor felgyújtásával lehet esélyük, azonban ez öngyilkos mutatványnak ígérkezett.
Santamaría elvállalta a feladatot, cserébe annyit kért, hogy gondoskodjanak anyjáról, ha esetleg nem térne vissza élve a küldetésből. A fiatalnak sikerült fáklyával felgyújtani az ellenség állásait, ennek köszönhetően győztek a Costa Rica-iak, azonban az akció folyamán végzetes sérülést szenvedett. Halála napja nemzeti ünnep az országban, a főváros repterét is róla nevezték el.
Zeneileg lényegesen lazább vizekre eveznénk egy kis reggae-vel az Ojo de Buey tolmácsolásában. A videó kissé bizarr, de kárpótol mindezért a lenyűgöző környezet, amiben játszódik.