Máris van jelentkező a United kegyvesztettjére

A Serie A-ban hatodik helyen álló Inter érdeklődik Nemanja Vidicért, aki a nyáron ingyen hagyhatja el a Vörös Ördögöket.

A Manchester United a héten jelentette be, hogy a szerb hátvéddel a sikerekben gazdag elmúlt esztendők után nem hosszabbítanak.

Fotó: Europress fotóügynökség

A 32 éves játékosért már most többen is érdeklődnek Európa legjobb csapatai közül, de a fő esélyes az Inter lehet, miután a bekk is nyitott Milánóba igazolni.

“Vidic egy remek futballista, akinek júniusban lejár a szerződése. Mint számos topcsapat, mi is megpróbáljuk kihozni a helyzetből a maximumot. Ő az egyik legfőbb kiszemeltünk a nyárra, hisz számos tapasztalattal bír. Egyelőre azonban semmi konkrétumot nem tudok mondani, nem állíthatom, hogy közel állunk a leigazolásához” – nyilatkozott Piero Ausilio, az Inter sportigazgatója.