Otthagyja Diósgyőrt az egyik védő

Michael Hanek és a miskolci labdarúgócsapat közös megegyezéssel döntött a szakítás mellett.

2012 nyarán érkezett Diósgyőrbe a korábbi szlovák válogatott védő, az előző bajnokságban pedig 18 mérkőzésen szóhoz is jutott. Ebben a bajnoki idényben már nem olyan fényes a mutatója, két bajnokin mindössze 116 percet töltött a pályán, hétszer pedig csak a kispadról nézte végig csapata soros összecsapását.

Épp ezért a felek úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel felbontják Michal Hanek szerződését, aki ennek értelmében szabadon igazolhatóvá vált.