Détári: Nálunk azokat szeretik, akik nyalnak

Büszkeséggel teli, olykor kicsit keserédes Détári Lajos és Pietsch Tibor (ő foglalta írásba) könyve, amely Az utolsó magyar világsztár alcímet viseli. Éppen emiatt keserédes, hiszen maga a főszereplő is gyakran a „bezzeg az én időmben” felvetéshez fordul. Sajnos vagy szerencsére: jogosan.

Valóban Détári Lajos ugyanis az a labdarúgó, akivel kapcsolatban egy lapon említhetjük a Milan, a Juventus vagy a Barcelona nevét. Bár szeretnénk, ha nem így lenne, de Döme volt az utolsó focista, akiért ezrek mentek ki a repülőtérre vagy a hotelhez, ahol éppen megszállt. Görögországban, Olaszországban és Németországban is szerették, rajongtak érte.

Bár Détári többször is kihangsúlyozza a könyvben, hogy két válása ellenére boldog és elégedett, mindig ott van egy „de” a sorok között. Merthogy nem teljesedett ki ez a pályafutás: az igazán nagy csapat kimaradt, és mint kiderül, ez nem mindig rajta múlt…

Tulajdonképpen sosem tudta, kié is éppen a játékjoga, de olybá tűnik, hogy az MLSZ sokáig érintett volt a dologban, és a pénzt is mindig lehívta magának Döme eladásai, szerződtetései alkalmával. Akadt olyan szituáció, amikor az MLSZ, a Honvéd, a Bologna, az Olympiakosz és az Ancona képviselői is azt gondolták, Détári játékjogával ők bírnak.

Legnagyobb szívfájdalma éppen ez Dömének: sokan csak a pénzt látták benne játékos-pályafutása alatt, többen jól meg is szedték magukat, és vannak, akik keresztbe tettek neki. Első külföldi csapata sem lehetett a Monaco, „csak” Frankfurtig mehetett.

Dörmögő Döme, így nevezte gyerekkorában egy 20 éves szomszéd lány Détárit, mert állítólag sokat duzzogott. Később a Dörmögő elmaradt, maradt a Döme – innen a becenév.

Détári helyett volt apósa és edzője, Komora Imre beszélt a sajtóbemutatón
Fotó: MTI

„Nem akarok úgy meghalni, hogy én lőttem az utolsó vb-gólunkat” – ez az egyik mottója a könyvnek, az ajánlás pedig így szól: „Azoknak, akik szerették és máig szeretik a magyar focit!”. Nos, az utóbbi félmondattal sok potenciális olvasót vesztett Döme, de a magyar focit ugyebár divat nem szeretni. Ne legyünk azonban restek bevallani: aki szereti a focit, az bizony titokban vagy nem, de a mai napig bújja az NB I. tabelláját és tudósításait. Mi is.

A magyar foci minden nyavalyája és sajátossága jelen van a könyvben. Például rögtön az első történetben, amelyből kiderül, 24 évesen szerződtette volna a Barcelona a főhőst. De nem jött össze a bolt, mert Détári, miután tárgyalt a Barca vezetőivel, nem sokkal később egy tét nélküli meccsen, Debrecenben csak kocogott a pályán. Nem adott bele mindent a Loki ellen, mert „meleg volt”. Csakhogy akkor ott ült a lelátón a Barca megfigyelője, a vételár-ajánlat a felére csökkent, az meg nem tetszett a Honvédnak…

Détári gyakran hasonlítja saját gyerekkorát a mai fiatalok körülményeihez. Szerinte „ma nem a gyerek, hanem a szülő akar focista lenni”. Bezzeg ő még igazolást is hamisíttatott, hiszen 10 évesen játszott a 12 évesek között, és képes volt elsírni magát, amikor a Húsvét-kupa döntőjét elveszítette csapatával. Életében egyébként ekkor sírt először és utoljára, mondja, de ezt a kötet végén megcáfolja.

A Honvédban (az Aszfaltútépítőktől igazolt ide) egy idő után Komora Imre lett az edzője, ő később az apósa is lett, hiszen első szerelmét, Komora Andreát Döme el is vette. Két gyermekük született. Komora Imre, Andrea és a fiatalabbik lány is ott volt a könyv bemutatóján, Döme viszont nem ment el. Később elnézést kért, elmondása szerint bepánikolt.

Komora Imrével sajátos a kapcsolata Détárinak, egy ideig ő volt ügyei intézője, tárgyalt is csapatváltásai alkalmával, de a könyv utolsó részében cáfolja Détári, hogy ő a menedzsere lett volna.

Mellesleg ő volt az, aki a Honvédnál tartotta az elvágyódó focistát, Détári első szezonja után Kecskemétre (!) akart szerződni, mondván ott tisztábbak a viszonyok.

A könyvben többször is szóba kerül az alkohol (például egy vecsési bajnokiról edzőként, a meccs vége előtt nem sokkal távozott, és útja a Kék Rája sörözőbe vezetett), sőt a végén külön fejezetben is szól erről Döme. Két szemelvény a témából:

„Tizenkilenc éves koromig egy sört, ha legurítottam. Ha lementünk a Balatonra, Grósz Janiékkal összedobtuk, amink volt. Ők sört vettek, én fél kiló epret. Később már én is sört vettem. Nem látok kivetnivalót ebben. Ha a színész, az orvos, az ügyvéd vagy a cipész megihat egy sört meló után, a futballista miért ne tehetné meg. Főleg egy meccs után.”

„Mondjuk már ki, a magyar emberek többsége iszik. Az orvos, az ügyvéd, a színész, a kamionos, az edző és a futballista is.” Szerinte sokszor jelentek meg róla hamis információk az ügyben (azért akadt, amikor válogatott társát itatta le a többiekkel úgy, hogy az alkoholmérgezést kapott), és leszögezi, 24 perben 24-szer ő és ügyvédje győzött.

A könyv borítójának részlete

Amikor arról olvasunk, hogy Komora Imre színházba vitte a csapat tagjait, vagy Dalnoki Jenő irodalomról, történelemről beszélt a játékosainak, csak veszünk egy nagy levegőt: más világ volt, más értékrenddel.

Ami a nagycsapatokat illeti: a Barcelonáról már volt szó. A Milannal már aláírta az előszerződést a bolognai időszak után, de Arrigo Sacchi után Fabio Capello lett a milánóiak vezetőedzője, így a váltás elmaradt. Mint ahogyan a Juventus játékosa sem lett Döme, pedig ez volt legfőbb vágya. El is ment a torinóiakkal egy amerikai túrára, két 0-0-s meccsen is a találkozó legjobbjának választották, de mikor visszatértek Olaszországba, Giovanni Trapattoni lett a szakvezető, aki nem számolt vele.

Sokat beszél az autókról. Volt Ladája, Porschéja, Lamborghinije, Ferrari Mondial T cabriója, 1987-ben gólkirályi címéért egy kis Polskit kapott a szövetségtől, jelenleg egy Audija és egy 48 éves Volkswagen Bogara van. Mikor a Bolognához került, azt mondták neki, 2000 köbcentiig választhat autót. Az egyik szalonban meglátott egy Maseratit, ami 1960 köbcenti volt, ez lett a kiválasztott. Mellesleg egy alkalommal 6 óra 40 perc alatt hazaért Budapestre Bolognából – ez volt a rekord.

A könyvet azért szerettük volna mindenképp elolvasni, mert morzsákat szerettünk volna felcsipegetni annak esetleges megértésére, miért ment tönkre a magyar foci. Elsőre árulkodónak tűnhet ez a bekezdés: “tudtuk, hogy kint vagyunk Mexikóban! Elsőként Európából! Sőt, a rendezőt leszámítva elsőként a világból! Még most is a fülembe cseng, ahogy Kardos Józsi azt kiabálja: ‘Megvan a lóvéééé…'”

Hogy már akkor is a pénz volt az elsődleges motiváció? Nem tudjuk, mellesleg nem lenne jogos fintorogni, hiszen a küldetést teljesítették 1986-ban.

Aztán itt egy másik félmondat: „bár szó volt róla, hogy bunda lesz”. Détári itt egy Csepel-Honvéd meccsre utal, amelyen csepelieket győztek volna meg a vereségről, még szerencse, hogy Döme azon a meccsen nem játszott. Egyébiránt a bundáról is külön fejezetben ír a könyv végén a szerző, kategorikusan tagadva, hogy részt vett volna az újkori manipulációkban (azt írja, el is írta magát, mikor a nevét bedobták a köztudatba).

Ami a mexikói tragikus szereplést (a szovjetek ellen 0-6) illeti.: nem lettünk sokkal okosabbak. Tények következnek: nem tudta a csapat, miért nem utazott el a vb-re Nyilasi Tibor. Döme hibának tartja, hogy két héten keresztül hőségben, délben edzett a csapat, amelyet így kizsigereltek. A csapat lépni nem tudott a szovjetek ellen, ólomlábakon mozogtak a fáradtságtól. Nem doppingoltak, de Détári azt elképzelhetőnek tartja, hogy valamit belecsempésztek az ételükbe.

A könyv végén aztán ítéleteket mond a labdarúgás körülményeiről. Szerinte nem kellett volna 86 után szétverni a válogatottat. Az utánpótlás-edzőket kellene jól megfizetni, egyébként meg keveset dumálni, kevés légióst alkalmazni, és nem a séróra kellene figyelnie a fiataloknak (mellesleg Dömének saját stylistja van, mint írja). Détári szerint eltűntek az igazi 10-esek a pályáról, egyébként meg nálunk mindenki a másikkal foglalkozik, és persze mindenki jobban ért a szakmához a másiknál. „Magyarországon azokat szeretik, akik beállnak a sorba. Akik nyalnak.” – ez az, amit ő nem képes követni, teszi hozzá, pedig nagyon szeretne edzősködni.

Détári Lajos könyvéből hiányzik az igazi nagy meglepetés, de nagy titkokról nem is lehet szó, vagy ha igen, akkor jöhetne a huszonötödik, a huszonhatodik és a huszonhetedik per is.

Döme most nem ezt az utat választotta, helyette meghagyott sok kérdőjelet.

Megteheti.