Őrült meccsen búcsúzott Ferguson, a Chelsea a harmadik

Az utolsó fordulót rendezték a Premier League-ben: a Manchester United 5-5-ös döntetlent játszott a West Bromwich Albion otthonában, míg a Chelsea és az Arsenal indulhat még a Bajokok Ligájában.


Fotó: AFP

Stílszerűen az 1500. manchesteri mérkőzése volt az utolsó a szezon végén visszavonuló Sir Alex Fergusonnak. A már bajnok Vörös Ördögök idegenben, a West Bromwich Albion otthonában léptek pályára. A United semmit sem bízott a véletlenre, felforgatott kerete ide vagy oda, fél óra alatt elhúzott 3-0-ra a csapat.

A WBA ugyanakkor nem adta magát könnyen, sőt, a vendégek hiába vezettek 5-2-re is, a hazaiak otthon tudtak tartani egy pontot úgy, hogy három gólt lőttek az utolsó tíz percben! Elképesztő meccs volt, melyen Romelu Lukaku egy triplával hívta fel magára a figyelmet.

A legérdekesebb harc a Bajnokok Ligája-főtáblát érő harmadik helyért folyó csata volt. Az utolsó fordulónak a Chelsea vághatott neki kedvezőbb helyzetből, amely az Everton ellen már a hetedik percben megszerezte a vezetést. A liverpooliak egyenlíteni tudtak még az első negyedóra letelte előtt, de a második felvonásban jött Fernando Torres és megszerezte a bronzérmet jelentő gólt.

Az Arsenal is nyerni tudott, méghozzá a Newcastle vendégeként, ezzel az Ágyúsoké lett a negyedik hely. Ez BL-selejtezőt ért a londoniaknak.

A harmadik fővárosi együttes, a Tottenham húzta a legrövidebbet a londoni versenyfutásból. A Spurs sokáig hiába rohamozott, nem bírta feltörni a Sunderland védelmét, csak a legvégén, emberelőnyből sikerült megszerezni a győztes gólt. Hiába azonban a siker, a riválisok győzelmével a Tottenhamnek csak az Európa Liga maradt.

A Liverpool Coutinho szép találatával nyert a QPR ellen, míg a második helyen záró Manchester City saját otthonában kapott ki a Norwichtól 3-2-re.

A manchesteri Robin van Persie lett a gólkirály, 26 találattal zárt.

Eredmények – Premier League, 38. (utolsó) forduló

Chelsea – Everton 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Mata (7.), Torres (76.) illetve Naismith (14.)

Liverpool – QPR 1-0 (1-0)
Gólszerző: Coutinho (23.)

Manchester City – Norwich 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Rodwell (29., 59.) illetve Pilkington (26.), Holt (55.), Howson (65.)

Newcastle – Arsenal 0-1 (0-0)
Gólszerző: Koscielny (52.)

Southampton – Stoke 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Lambert (57.) illetve Crouch (47.)

Swansea – Fulham 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Kacaniklic (22.), Berbatov (77.), Emanuelson (90+3.)

Tottenham – Sunderland 1-0 (0-0)
Gólszerző: Bale (89.)
Piros lap: Vaughan (75.)

West Bromwich Albion – Manchester United 5-5 (1-3)
Gólszerzők: Morrison (40.), Lukaku (50., 81., 86.), Mulumbu (81.) illetve Kagawa (6.), Olsson (9. – öngól), Büttner (30.), van Persie (53.), Hernandez (63.)

West Ham United – Reading 4-2 (2-0)
Gólszerzők: Nolan (23., 79., 87.), Vaz Te (34.) illetve McCleary (53.), Le Fondre (55.)

Wigan – Aston Villa 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Boyce (21.), Baker (45. – öngól) illetve Bent (5.), Vlaar (60.)

A bajnokság végeredménye:
1. Manchester United     38   86-43   89 pont – bajnok és BL-induló
2. Manchester City        38   66-34   78 – BL-induló
3. Chelsea                38   75-39   75 – BL-induló
4. Arsenal                38   72-37   73 – BL-selejtezős
5. Tottenham Hotspur      38   66-46   72 – Európa Liga
6. Everton                38   55-40   63
7. FC Liverpool           38   71-43   61
8. West Bromwich Albion   38   53-57   49
9. Swansea City           38   47-51   46 – Európa Liga (Ligakupa-győztes)
10. West Ham United        38   45-53   46
11. Norwich City           38   41-58   44
12. Fulham                 38   50-60   43
13. Stoke City             38   34-45   42
14. Southampton            38   49-60   41
15. Aston Villa            38   47-69   41
16. Newcastle United       38   45-68   41
17. Sunderland             38   41-54   39
18. Wigan Athletic         38   47-73   36 – kiesett – Európa Liga (FA Kupa-győztes)
19. Reading                38   43-73   28 – kiesett
20. Queens Park Rangers    38   30-60   25 – kiesett