Szivics mérgelődött, Kispestre látogat az Újpest

Szombaton négy mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának küzdelmei. Budapest Honvéd-Újpest FC, DVTK-Kaposvári Rákóczi, Szombathelyi Haladás-PMFC és MVM Paks-MTK meccseket rendeznek.

Szombaton már kora délután rangadót rendeznek a honi élvonalban, ugyanis a Budapest Honvéd fogadja az Újpest FC-t. Mind a két együttes a három pont reményében lép pályára: a Honvéd kilábalna a hullámvölgyből, a IV. kerületi csapat pedig befogná ellenfelét a tabellán.

„A Győr elleni vereség után hétfőn még éreztem a csalódottságot az öltözőben, de a hét második felében már sikerült teljesen a Kispest elleni meccsre koncentrálnunk. A játékosaim megcsinálták azt, amit kértem tőlük, de vannak dolgok, amelyekre edzőként már nincsen befolyásunk. Naim Aarab sérülése és Szélesi Zoltán eltiltása miatt mindenképpen változtatnom kell a kezdőcsapaton, de meggyőződésem, hogy ha azt a játékot nyújtjuk, amelyet vasárnap, akkor ezúttal miénk lesz a három pont” – mondta Jos Daerden az ujpestfc.hu-nak.

Budapest Honvéd – Újpest FC, 14 óra (TV: m1)
Bozsik Stadion, Vezeti: Fábián Mihály

A Diósgyőr az előző körben rangadót veszített Debrecenben, a miskolciak így hazai pályán javítanák ki a fiaskót. A Kaposvár ugyanakkor jó formában van, három forduló óta mindig szerez pontot aktuális meccsén, legutóbb pedig a Siófokot le is tudta győzni.

„Ismerve az ellenfelüket, remélem, elhiszik nekem, hogy óva intek mindenkit a Kaposvári Rákóczi lebecsülésétől, akik a legutóbbi, Siófok elleni mérkőzésükön magabiztos győzelmet arattak. A sérültjeink lassacskán felépülnek, és reméljük minél előbb pótolják kihagyásaikat, és segítségünkre lesznek. Fontos, hogy tisztelve ellenfelünket a legnagyobb odafigyeléssel, alázattal és türelemmel tegyük a dolgunkat, ez esetben meg tudjuk szerezni a három pontot” – mondta Sisa Tibor a dvtk.eu-nak.

„Nem vagyunk mi készen, de a Siófok elleni mérkőzés mindenképpen közelebb hozta egymáshoz a játékosokat. Küzdöttek egymásért, átlépték a saját árnyékunkat. Ez a három pont az utolsó szalmaszál volt, ez is hozadéka volt a mérkőzésnek, hogy a kiegészítő emberek hozták magukat, és feladták a leckét a többieknek” – így Prukner László a rakoczifc.hu-n.

DVTK – Kaposvári Rákóczi, 16 óra (TV: Sport1)
Miskolc, Vezeti: Berger József

Igazi hatpontos ütközet lesz a Haladás és a Pécs szombathelyi mérkőzése, mivel mindössze egyetlen egység választja el a feleket. Intő jel lehet ugyanakkor a Halinak, hogy a Mecsekaljaiak mindhárom eddigi győzelmüket idegenben szerezték.

„Az ősszel hozzánk hasonló cipőben jártak, sok olyan meccsük volt,  ami nekik állt, végül mégis elbukták. Tudjuk, hogy idegenben sokkal jobbak mint otthon, ennek egyik oka, hogy még nem állt össze a csapatuk, ezért felállt védelem ellen nehezen boldogulnak, idegenben viszont gyors támadóiknak köszönhetően  jól kontráznak. Ami bennünk illet: játékunk alapján jóval több pontot  kellett volna szereznünk, muszáj, hogy végre-valahára  forduljon a kocka, így nyugalmunk érdekében be kell húznunk a meccset” – vezette fel a találkozót Artner Tamás a haladas.hu-n.

„Bárhol játszunk, én mindig úgy küldöm fel a játékosaimat a pályára, hogy győzzünk. Ez most sem lesz másként. Abban bízom, hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket és három ponttal térhetünk majd haza” – mondta Supka Attila a pmfc.hu-nak.

Szombathelyi Haladás – Pécsi MFC, 16 óra
Szombathely, Vezeti: Vad II István

Az MVM-Paksnak még nem sikerült meglógnia a az Egertől, azonban mivel a hevesiek csak döntetlent játszottak, itt a lehetőség az atomvári csapat előtte, hogy növelje a két együttes közti különbséget. Nem lesz könnyű dolga azonban a Paksnak, ugyanis a tabella harmadik helyén álló MTK-t fogadja. Mivel mind a két együttesre jellemző a támadófoci, így szórakoztató kilencven percre van kilátás.

„Mérges vagyok, mert sokan fanyalognak azon, hogy az elmúlt három meccsen csak döntetlenig jutottunk, és nem sikerült nyernünk. Én azt mondom, hogy a Videoton, a Győr, és idegenben a Ferencváros ellen elért döntetlenek igen is sikernek számítanak. Ha ezek nem jó eredmények, akkor én holnap veszem a kalapom és megyek, mert tudom, hogy ebben a pillanatban a kihoztam maximumot a csapatból. Lehet, hogy mások mást gondolnak, de a véleményem az, hogy a Pécs, a Pápa és Eger ellen kellett volna győzni. Nem pedig a javítást keresni pont ez ellen a három csapat ellen” – dühöngött egy sort Tomiszlav Szivics a paksifc.hu-n, majd kitért az összecsapásra is.

„Az MTK ugyan olyan jó ellenfél, mint a legutóbbi három volt, de még lehet, hogy jobbak is. Évek óta igazi jó focit játszanak. A Sándor Károly Akadémia, mint azt már többször nyilatkoztam, véleményem szerint az egyik legjobb Magyarországon. Az átlagéletkor tekintetében is igen fiatalok, jól bírják az iramot, és kifejezetten technikásak. Igen komoly ellenfelet látunk ismét vendégül, de mindent megteszünk azért, hogy győzni tudjunk az MTK ellen.”

„A Paksot többször is láttuk játszani a tévéközvetítéseknek köszönhetően, legutóbb a Ferencváros ellen is jól teljesítettek. Különösen hazai pályán tartom őket veszélyesnek, jó a játékosállományuk, így nehéz meccs elé nézünk. Ennek ellenére bizakodunk az eredményes szereplésben” – mondta Garami József az mtkhungaria.hu-nak. A tréner dolgát egyébként továbbra sem könnyítik meg a sérülések, Zsidai László ugyan visszatért a héten, de két alapember is kidőlt az MTK-ból.

MVM Paks – MTK Budapest, 18 óra 30 perc (TV: Sport1)
Paks, Vezeti: Andó-Szabó Sándor