Eltiltották a vesztegetéssel gyanúsított labdarúgót

Az MLSZ fegyelmi tanács augusztus 23-ig a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta Ponczók Csabát, a Vasas labdarúgóját.

Ponczók Csaba játékjogát már tavaly augusztus 23-án felfüggesztette a fegyelmi bizottság, amikor kiderült, a játékos ellen vesztegetés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly augusztus 11-én hallgatta ki és gyanúsította meg egyrendbeli vesztegetéssel és egyrendbeli, felbujtóként elkövetett hamis tanúzással. A korábban az MTK-ban, a Videotonnál és legutóbb a Vasasnál is szerepelt játékos szabadlábon védekezhet, de nem futballozhat a felfüggesztés óta.

Az MLSZ honlapja szerint a tegnapi elnökségi ülésen az elnökség jóváhagyta a fegyelmi tanács azon döntését, amely szerint Ponczókot 2012 augusztus 23-ig a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta.

Ponczók Csaba a MAC Népstadionban, később az MTK-ban, az Agárdi Akadémián nevelkedett rendkívül tehetséges játékos. A Videotonba Mezey György csábította, és egyik kedvencévé vált a játékos, akit a több játéklehetőségért engedett el a Vasasba.

A magyarországi bundabotrány kapcsán 2009 decembere óta folyik nyomozás, s azóta több játékost, edzőt, játékvezetőt, illetve ügynököt gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe. Az MLSZ fegyelmi bizottsága legutóbb, január elején Tusori Richárd siófoki futballistát függesztette fel, a fellebbviteli bizottság pedig január 19-én döntött úgy, hogy Aczél Zoltán edző ellen folytat le fegyelmi eljárást. Őket – öt másik labdarúgóval, illetve egy FIFA-licences játékosügynökkel együtt – a Siófok 2009 tavaszán játszott több meccsének manipulálásával vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.