Megint edzőt váltott az Almeria

A spanyol bajnokságban sereghajtó az együttes, most szezonbeli harmadik edzője kezdi meg a munkáját.

A klub bejelentése szerint a 43 esztendős Roberto Olabe a szezon végéig írt alá, elsődleges feladata pedig, hogy bent tartsa az élvonalban az együttest.

Az andalúziai gárda 30 forduló alatt csupán 26 pontot gyűjtött, és szombaton a címvédőként listavezető Barcelona vendége lesz.

Olabe a 2006/07-es idényben sportigazgatóként dolgozott az Almeríánál, amely akkor kiharcolta a feljutást a másodosztályból.

A kedden menesztett Luis Oltra tavaly novemberben, Juan Manuel Lillótól vette át a csapat irányítását, és a Király Kupában – a klub történetének eddigi legnagyobb sikerét elérve – egészen az elődöntőig vezette az alakulatot.