Súlyos állapotban van, orvosai eltiltották a mozgástól a világbajnokot

Élete eddigi legkeményebb versenyét vívja Wolfgang Kindl, az osztrákok világbajnok, olimpiai ezüstérmes szánkóversenyzője.

A 36 éves sportoló, aki az előző idényben Thomas Steuval összetett világkupát nyert párosban, hetekkel ezelőtt nagyon rosszul érezte magát, de eleinte nem gondolt semmi rosszra.

„Ugyanakkor a legrosszabb a bizonytalanság volt. A testem teljesen megőrült, de még az orvosok sem tudták, mi a bajom. nyugalmi állapotban 100 volt a pulzusom, állandó láz gyötört, a nyirokcsomóim megduzzadtak, és néha alig kaptam levegőt. Csak feküdtem az ágyban” – mondta.

Bő két héttel ezelőtt már annyira gyenge volt, hogy önként befeküdt egy kórházba, ahol további vizsgálatok után derült ki, hogy mononukleózisa, azaz Pfeiffer-féle mirigyláza van.„Még ha szerettem volna sem tehettem semmit, mert egyszerűen kimerültem. Már néhány lépés után a pulzusom 150-re szökött” – mondta.

Jelenleg a májértékei sincsenek rendben, a lépe pedig annyira megnagyobbodott, hogy az állapota életveszélyes belső vérzéshez is vezethet, ezért az orvosok mindenfajta mozgástól eltiltották.

Ideális esetben hat hét múlva ülhet vissza a szánkóba.

Nem hiszem, hogy a betegség letérít a pályáról. Szerencsére a dolgok lassan egy hete javulnak

– mondta.