Szabad-e ünnepelni Jannik Sinner győzelmét a doppingügye árnyékában?

A szemünk láttára megy végbe a generációváltás a teniszben: 2002 óta először fordul elő, hogy Rafael Nadal, Novak Djokovic és – a már visszavonult – Roger Federer egyike sem nyert Grand Slamet. Carlos Alcaraz és Jannik Sinner léptek a helyükbe, két-két major trófeát gyűjtöttek be az idén, az olasz ráadásul keretbe foglalta az évet, az Australian Opent és a US Opent, azaz a két keménypályás tornát húzta be. Ám amíg Melbourne után az egész világ ünnepelte Sinnert, most inkább arról beszél mindenki, hogyan úszhatta meg az év közben kipattant doppingügyét.

Miután Taylor Fritz a hálóba vágott egy tenyerest, a túloldalon Jannik Sinner az égbe emelte a kezét, becsukta a szemét, majd többször mély levegőt vett. Pár pillanatig tartott az egész, de érezni lehetett, hogy mázsás súlyoktól szabadult meg, melyeket már hónapok óta cipelt. Az öröme a folytatásban is visszafogott volt, pedig a 23 éves olasz olyat tett, amire 1977 óta nem volt példa, így Roger Federernek, Rafael Nadalnak, Novak Djokovicnak, Pete Samprasnek vagy épp André Agassinak sem sikerült:

egy naptári éven belül nyerte meg az első két Grand Slam-trófeáját.

Sinner 2024 előtt mindössze egyszer jutott el a legjobb négy közé a GS-eken, az idén viszont 23–2 a mérlege a nagy tornákon, a két végső sikere mellett a Roland Garroson elődöntőzött. A US Openre is esélyesként érkezett, és bár az első meccsén szetthátrányba került Mackenzie McDonald ellen, utána annyira összekapta magát, hogy csak egyetlen játszmát veszített, a Danyiil Medvegyev elleni negyeddöntőben.

Sarah Stier / Getty Images – Jannik Sinner, pillanatokkal a US Open megnyerése után.

A döntőben sem volt kérdés, hogy legyőzi Taylor Fritzet. Hiába fordított az amerikai az első szettben 0-2-ről 3-2-re vagy szerválhatott a harmadik játszma megnyeréséért, az olasz jóformán végig kézben tartotta a meccset – a második szettben egyetlen ki nem kényszerített hibája volt mindössze –, majd rögtön az első mérkőzéslabdát kihasználva duplázta meg a Grand Slam-tornagyőzelmei számát. Mindezek után egy legendától, Agassitól vehette át a serleget.

Idilli történet, a helyzet azonban korántsem ilyen egyértelmű, nem hiába volt visszafogott Sinner ünneplése. Erre utalt az olasz is, amikor azt mondta:

Sokat jelent számomra ez a trófea, mert a karrierem legutóbbi periódusa egyáltalán nem volt könnyű.

A döntő összefoglalója:

Az olimpiát mandulagyulladás miatt kihagyó Sinner a Cincinnati Open megnyerésével hangolt a US Openre, ám a döntő után két nappal közlemény jelent meg az Instagram-oldalán: ebből kiderült, hogy márciusban nyolc nap különbséggel, két külön alkalommal is pozitív doppingtesztet produkált. Rendkívül alacsony szinten, de kimutatták a szervezetében a klosztebol nevű anabolikus szteroidot, ami az izomtömeg növelésére szolgál.

Sinner azzal védekezett, hogy a fizioterapeutája, Giacomo Naldi a saját kézsérülését egy olyan, Olaszországban vény nélkül kapható spray-vel kezelte, amiben a tiltólistás szer is megtalálható, majd annak alkalmazása után látta el a teniszezőt, akinek (a bőrén át felszívódva) a szervezetébe jutott a klosztebol.

Hasonló védekezésekkel alighanem tele van a padlás a doppingellenőröknél, csakhogy a Nemzetközi Teniszintegritási Ügynökség (ITIA) elfogadta ezt az érvelést és tisztázta Sinnert, akit végül nem is tiltottak el – bár az ITIA kétszer, ideiglenesen megtette, a játékos egy független bíróságon kétszer is sikerrel fellebbezett, így folytathatta a szezont. Azzal büntették, hogy a szóban forgó időszakban lejátszott, Indian Wells-i tornán elért eredményét és pontszámát törölték (a negyeddöntőig jutott), illetve megfosztották a pénzdíjától (325 ezer dollártól).

Sinner a megtört bizalomra hivatkozva elköszönt a balhét elvivő kettőstől: Nalditól, valamint az erőnléti edzőjétől, a spray-t ajánló Umberto Ferrarától is.

Jamie Squire / Getty Images – A Taylor Fritz elleni döntőben, egy fogadásnál.

A párizsi olimpia előtt egy hasonló történet zajlott le kajak-kenuban is, a lengyel kenus, Dorota Borowska azzal védekezett, hogy a kutyája sérülésére használt gyógyszerekkel történt érintkezés során szennyeződött meg, ezt bizonyítani tudta, így elindulhatott Párizsban, ahol egyéniben tizedik, a kettesek versenyében az ötödik helyen zárt.

Sinner esete azért jobban felkorbácsolta az indulatokat. A sportágon belül a karcos véleményeiről is ismert, ausztrál Nick Kyrgios nevetségesnek titulálta az eljárást, és azt írta: akár vétlen Sinner, akár nem, két évre el kellett volna tiltani. Erre kontrázott rá Denis Shapovalov, a kanadai úgy vélekedett, hogy a különböző játékosokra más szabályok vonatkoznak. Az amerikai Tennys Sandgren pedig így reagált:

Az ATP mindig is vigyázott a pénzcsinálóira. Jót tesz az üzletnek, árt az átláthatóságnak.

Leginkább az osztja meg a teniszközvéleményt, hogy a topjátékosok többet engedhetnek meg magunknak. Más elbírálás alá esnek a székbíróknál, a versenyeket szervező szövetségeknél, amivel egy bizonyos szintig talán még nem is lenne probléma, hiszen nem csak a teniszre lenne jellemző, hogy a legnagyobb sztárok kiváltságosak, mégiscsak ők hozzák a nézettséget, vonzzák be a szponzorokat és termelik a pénzt, amiből végül mások is profitálnak.

Azonban, ha a doppingügyekben is megvan ez a kettős mérce, az már egy egészen másik történet.

Maradva a tenisznél, Tara Moore-t 2022 májusában tiltották el dopping miatt, a vizsgálat ideje alatt nem játszhatott (Sinnerrel szemben ő nem fellebbezett az ideiglenes tiltás ellen), végül 19 hónapot kellett kihagynia, mire egy független bíróság kimondta, nem hibázott, szennyezett hús által került tiltott szer a szervezetébe.

Marija Sarapova a 2016-os Australian Open után akadt fönn egy vizsgálaton, meldoniumot találtak a szervezetében, ami akkor az év első napján került tiltólistára. Sarapovát először két évre elmeszelték (visszamenőleg), majd a büntetését 15 hónapra csökkentették, ezt követően, amikor visszatért, egyből szabadkártyát kapott a Stuttgart Openre, aminek a kezdését még halasztották is kicsit, hogy április 26-án, egy szerdai napon is lehessen még első fordulós meccseket rendezni – aznap telt le Sarapova eltiltása.

Szerintem csak a topjátékosokról kialakult kép számít. A független bíróságok véleményét is csak az ő esetükben veszik mérvadónak, velem kapcsolatban viszont megkérdőjelezik. Ennek így semmi értelme

– idézi a The Athletic Moore-t.

Újból előkerült Simona Halep esete is – példaként a kettős mércére. A románok korábbi világelsője a 2022-es US Openen produkált pozitív mintát, Sinnerhez hasonlóan fellebbezett, de elutasították. A biológiai útlevelében is rendellenességet mutattak ki, így négy évre eltiltották, ekkor a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, végül a vizsgálat kimutatta, hogy bár Halep felelősségre vonható azért, mert tiltott szer volt a mintájában, ám nem akkora mértékű a kihágása, hogy évekre eltiltsák. Így végül kilenc hónapra mérsékelték az eltiltását, amit a döntés idejére már le is töltött – csakhogy addigra összesen 19 hónapot kellett kihagynia.

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, az elmúlt években nem Sinner az első olasz teniszező, aki klosztebollal bukik le. A The Athletic a cikkében négy korábbi alkalmat is említ, és a döntések is elég szerteágazók: Matilde Paoletti 2021-ben, Marco Bortolotti pedig az idén tudta tisztázni magát és úszta meg büntetés nélkül, míg Mariano Tammarót két, Stefano Battaglianót négy évre tiltották el, utóbbi ügyében bebizonyosodott, hogy szánt szándékkal használta a szteroidot.

Brennan Asplen / Getty Images – Simona Halep 19 hónapot hagyott ki kényszerűen.

Minden eset más és más, de a példákból is látszik, hogy itt-ott döcög az eljárás. Erre hívta fel a figyelmet a 24-szeres Grand Slam-győztes Djokovic is, amikor az idei US Open előtt Sinner ügyéről kérdezték.

Ha jól értem, akkor már tisztázták addigra az ügyét, mire kiderült. Viszont hónapok teltek el úgy, hogy ő és a csapata tudatában volt a történteknek. Sok a probléma a rendszerben. Hiányoznak a bejáratott, egyértelmű protokollok. Megértem azokat a játékosokat, akik úgy érzik, az ő esetükben nem hasonlóan jártak el. Remélem, hogy a sportágat irányító testületek tanulnak ebből az ügyből, mert úgy látom, hogy kollektív változásra lenne szükség

mondta a szerb.

A világelső Sinner ügye vélhetően még nem zárult le, annak nyilvánosságra kerülését követően ugyanis még 21 napja van fellebbeznie a WADA-nak, valamint az olasz doppingellenes ügynökségnek a CAS-nál. Ahogy arra a Washington Post is felhívta a figyelmet, egyik szervezet sem szokta bejelenteni, ha él ezzel a jogával, így alighanem csak akkor hallunk erről, ha a Sportdöntőbíróság elé kerül a „Sinner-akta” és az közleményt ad ki róla.

Ha Jannik Sinner és csapata együttműködik, akkor hónapok alatt pont kerülhet a történet végére. Amennyiben akkor is bizonyítani tudja az ártatlanságát, akkor lapozhatunk, ha viszont elmarasztalják és a fellebbezése sem jár sikerrel, akkor vélhetően legfeljebb két évre tiltanák el – visszamenőleg, 2024 márciusától. Így, persze, elveszítené a mostani US Open elsőségét, ami hatalmas presztízsveszteség lenne nemcsak számára, de a sportág szempontjából is.