„Végig úgy úsztam, hogy azért sietek, hogy minél hamarabb elmehessek WC-re”

Eközben azért egyéni csúcsot úszott.

Sárkány Zalán 11. lett szombaton az 1500 méteres gyorsúszás olimpiai elődöntőjében.

A magyar versenyző 400 és 800 méter után 1500-on is egyéni legjobbját úszta, 14:52.42 perces idővel csapott célba. Az MTI-nek azt mondta, hogy csalódott egy kicsit az eredmény miatt, mert többet vártak tőle, de így is élt a nagy lehetőséggel. Az M4 Sportnak viszont egy teljesen más nyilatkozattal csalt mosolyt sokak arcára.

Igazából nagyon kellett pisilnem, nem sikerült elmennem előtte WC-re, ezért végig úgy úsztam, hogy azért sietek, hogy minél hamarabb elmehessek WC-re, ez talán valamennyire elvette a figyelmemet.

Összességében elégedett vagyok ezzel az olimpiával, ez volt az első, nem voltak túl nagy elvárásaim, de mindegyik számban tudtam egyéni csúcsot úszni, Csaba bá is elégedett. Ez így alakult, de legközelebb már remélhetőleg a dobogó lesz a cél” –

Sárkány az amerikai Indiana egyetemen várhatóan több olyan úszóval is együtt készülhet majd a jövőben, akik most itt voltak az olimpiai mezőnyben, ettől pedig komoly fejlődést vár a jövőben. A szám másik magyarja, Betlehem Dávid magyar csúcsot úszva, 14:45.59 perces idővel jutott a vasárnapi döntőbe.