„Nagyon nehéz megszólalni, megvan, amiért jöttem” – meghatódottan értékelt a bronzérmes Major Veronika

Húsz év után nyert olimpiai érmet magyar sportlövő.

A sportlövő Major Veronika harmadik helyen végzett a női sportpisztolyosok 25 m-es döntőjében, amellyel megszerezte a magyar csapat hatodik érmét a párizsi olimpiai játékokon. Ez a magyar sportlövészet első érme 2004 óta.

Nagyon nehéz megszólalni, megvan, amiért jöttem, nagyon boldog vagyok. Csak azt tudtam, hogy érmet szeretnék nyerni, és ez sikerült, a verseny közben csak a technikára fókuszáltam

– mesélte boldogan bronzérmét követően Major.

A magyar versenyző a könnyeivel küszködve mondott hálát az otthoni szurkolóknak, akiknek a támogatását is érezte. Talán azért is buktak elő belőle az érzelmek, mert elmondása szerint megküzdött saját magával is a versenyen.

„Ha mondhatok ilyet, nem éreztem magam jól a lőállásban, de nem azért jöttem, hogy jól érezzem magam, végigcsináltam a munkát, erre nagyon büszke vagyok. Nagyon jó érzés volt végig versenyezni, ellőttem mind az ötvenet.”

Major Veronika azt is elmondta, hogy nem zavarta meg, hogy szétlövéssel került be a legjobb háromba, mert ebben általában jól szokott szerepelni. Ez most is így volt, Manu Bhakert megelőzve lett harmadik.

Legutóbb Igaly Diána (skeet) állhatott dobogóra a magyar sportlövők közül, ő aranyérmes volt Athénban. A magyar pisztolyosoknak ez a legjobb ötkarikás eredménye a szöuli olimpia (1988) óta, akkor Kovács Zoltán lett harmadik a férfiak gyorstüzelő pisztolyos versenyszámában.

Kapcsolódó