Zsebre dugott kézzel, mezei szemüvegben nyert olimpiai ezüstöt a török főtörzsőrmester

Miközben a sportlövészetben a legtöbb sportoló (fegyvernemtől függően) speciális ruhában, fényszűrős szemüvegben és zajokat kizáró fülvédőben áll lőállásba, felbukkant egy török úriember, aki sima füldugóval, hagyományos szemüvegben, laza pólóban, zsebre dugott kézzel lőtt, nem is akárhogyan.

Yusuf Dikec nem ismeretlenként tűnt fel, az 51 éves sportoló ugyanis 2014-ben már nyert két világbajnoki címet, ötször volt Európa-bajnok, és Párizsban immáron az ötödik olimpiáján szerepelt. Korábban azonban nem sok sikerélmény érte, a legjobb eredményét még 12 éve, Londonban érte el, ahol a szabadpisztolyosok 50 méteres számában a 13. helyen végzett.

Kedden aztán a légpisztolyosok vegyes csapatversenyében nagyszerűen szerepelt, és Sevval Ilayda Tarhan párjaként a második helyen zárt a szerb Zorana Arunovic és Damir Mikec mögött.

Ami miatt az internet felkapta, az a túlzott lazasága: egyszerű pólóban zsebre dugott kézzel így lőni nem akármilyen teljesítmény.

Dikec 1973. január 1-jén született egy Tasoluk nevű faluban, az ankarai egyetem testnevelés szakán végzett, majd a konyai Selcuk Egyetemen szerzett mesterdiplomát. Emellett csendőrként is dolgozott, pályafutása során az ankarai Jandarma Gücü, azaz a helyi csendőrklubban sportolt.

Főtörzsőrmesterként ment nyugdíjba.