Hámori Luca negyeddöntős ellenfeléről: „Valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány”

A magyar ökölvívó ellenfele Imane Helif lesz a negyeddöntőben.

A Nemzeti Sport szólaltatta meg Hámori Lucát, aki délután sikerrel vette a nyolcaddöntőjét a 66 kilogrammos ökölvívók között, 5-0-ra verte ausztrál ellenfelét, Marissa Williamsont. Hámori ellenfele a negyeddöntőben az algír Imane Helif lesz, akinek a szereplését sokan eddig is rossz szemmel nézték, csütörtöki nyolcaddöntője óta viszont minden tőle hangos Párizsban.

Helif két éve nem indulhatott a világbajnokságon Indiában, mert a tesztoszteronszintje meghaladta a megengedett értéket a verseny előtt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont nem gördített akadályt elé, hogy induljon az olimpián, Helif halad is szépen előre, csütörtökön olasz ellenfele 46 másodperc után feladta kettejük meccsét. A botrányosra sikeredett mérkőzést még Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke sem hagyta szó nélkül.

Ilyen előzmények után kell bokszolnia Hámorinak szombaton Heliffel.

Elindult a híresztelés, hogy ő fiú, két éve el is tiltották a világbajnokságon, amin nem lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány

– nyilatkozta a sportlapnak Hámori, hozzátéve, hogy nem nagyon akar a témával foglalkozni. Győzni akar, és ha sikerül legyőznie Helifet, azzal csak még nagyobb lesz az önbizalma a későbbiekre. „Személyesen nem ismerem, edzésen sem bokszoltam vele, versenyeken nyilván már láttam. Nem kerültünk még szemtől szembe egymással, de nem érdekel, mindent megteszek a győzelemért, mert már az érem lesz a cél, amiért idejöttem” – zárta szavait.

Kapcsolódó
46 másodperc után véget ért a női bokszmeccs, melynek győztese tavaly a vébén sem indulhatott a megemelkedett tesztoszteronszintje miatt
Az olasz Angela Carini orrtörést szenvedhetett, a mérkőzés után sírva rogyott össze a ringben.