Milák Kristófnak udvarol az őt elverő Léon Marchand

A Párizsban már három aranyérmet szerző francia klasszis, elmondta, mit érzett a vízben a 200 pillangó alatt, ami a magyar szurkolóknak a 100 pillangó előtt jó visszajelzés.

León Marchand, a 200 méter pillangó és a 200 méteres mellúszás párizsi aranyérmese sokkal gyorsabbnak tartja magánál a az immár kétszeres olimpiai ezüstérmes és egyszeres olimpiai bajnok Milák Kristófot, akit szerdán remek hajrával megakadályozott a címvédésben 200 méter pillangón.

A korábban a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelpset edző Bob Bowman francia tanítványa a verseny után elmondta, hogy félénknek tartja magát, így furcsa volt számára a szerda esti döntők középpontjában lenni, de a hazai közönség buzdítása vitte előre, mivel minden levegővételnél hallotta a szurkolókat a Paris La Défense Arénában. Az utolsó 50 méteren pedig a vízből is érzékelte, hogy a tömeg valósággal megőrül a lelátón.

Nagyon sok versenyét láttam már, és sokkal gyorsabbnak is gondolom Milák Kristófot magamnál, úgyhogy próbáltam minél közelebb lenni hozzá 150 méternél, utána pedig beleadni mindent a célig. Jól tudtam tapadni rá, mert messze volt a világcsúcsától, és a víz alatti úszásommal is sok időt tudtam rajta hozni, nagyon élveztem ezt az úszást, ráadásul az egyéni csúcsomat is alaposan sikerült megjavítanom

– nyilatkozta a versenyt követő sajtótájékoztatón Léon Marchand az M4 Sport helyszíni stábjának.

A versenyzőtárs szakmai véleménye, vízben szerzett tapasztalata azért lehet

biztató magyar szemmel, mert Milák 100 pillangón is érdekelt, ahol a magyar klasszis újabb éremre pályázik.

A francia klasszis azt is elmesélte, meg sem fordult a fejében, hogy – Hajós Alfréd 1896-os, azaz 128 évvel ezelőtti tettét megismételve – mindkét számot megnyerje, így ez számára is meglepetés volt. A helyzetét az is megnehezítette, hogy mindössze két órája volt a két döntő között a pihenésre, ezzel együtt minden pillanatát élvezte a szerdai versenynek.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf a lehető legjobban építette fel az úszását 200 méter pillangón.

Milák állítólag korábban megígérte, hogy nyilatkozni fog legalább az m4sportnak, ám az eredményhirdetést követően nem állt meg a magyar újságírók kérésére a vegyes zónában, illetve a hivatalos sajtótájékoztatón sem vett részt.

Marchand sem volt ott, de ő a 200 méter mell döntője miatt, amelyet nem sokkal később meg is nyert.

Kapcsolódó
Párizs 2024: Léon Marchand emberfeletti teljesítményével Hajós Alfrédot ismételte
És a keletnémet Kornelia Endert, illetve az ausztrál Frederick Lanet. Rajtuk kívül más nem is nyert egy versenynapon két egyéni aranyat az olimpiák történetében.