Lassan kezdett a magyar csapat, de Milák és a kardcsapat átszakíthatja az aranygátat

A közönséget arra kondicionálták – na jó, ne legyünk álszentek, arra kondicionálta a média és a sportvezetés egyaránt –, hogy ránézzen az éremtáblára, megkeresse a magyar csapatot, aztán elégedetten dőljön hátra (ha sok medália van azon), felhúzza a szemöldökét (ha kevés), esetleg azt mormogja:

Mikor jönnek már az érmek?

Igazságtalan dolog ez a sportolókkal szemben. Egyrészt, nem csak az (arany)érmes sportoló a jó sportoló, másrészt az olimpiai mezőnyben gyakran apróságok döntenek, harmadrészt egy csomó indulónak reálisan nem is lehet cél az olimpiai dobogó. No meg ott van még a Coubertinnek tulajdonított mondás is az olimpia lényegéről, ugyebár…

Ettől függetlenül szinte minden országban az éremtáblára szegeződik a legtöbb szem. Azon öt nap – négy teljes versenynap – után Muhari Eszter bronzérme szerepel a magyar csapat neve mellett.

Lehet ebből egyáltalán bármilyen következtetést levonni?

Kezdjük azzal, hogy a magyar küldöttség szempontjából jól érzékelhető hullámzása van minden olimpiának. Az elején – hiszen ekkor szerepel a programban a hagyományos magyar sikersportágak közül a vívás és az úszás, és ott van még a cselgáncs is – általában bőséges az éremtermés, a közepén kevésbé, a végén (kajak-kenu, vízilabda) megint meglódul. Az olimpiakedvelők által ismert hullámzás lehet az oka annak is, hogy az első négy versenynap után jól érzékelhetően megjelent az aggodalom a diskurzusban. Egy érem az egyéni vívószámokból, eddig egy sem az uszodából; három magyar pontszerző (Muhari mellett a párbajtőröző Andrásfi Tibor és a cselgáncsozó Pupp Réka).

Ez szokatlanul lassú kezdés, viszont nem a magyar küldöttség az egyetlen, amelyik így járt. A párizsi olimpián csupán tizenhat csapatnak van több mint 150 tagja, és közülük öten még aranyérem nélkül álltak a negyedik párizsi versenynap végén (a szerda hajnalra kiírt, Tahitin megrendezett szörfhelyosztókkal még nem számoltunk). Brazília, Lengyelország, Spanyolország, Magyarország és Hollandia egyaránt arany nélkül állt, a hollandoknak egyelőre még dobogós helyezésük sincs, 1988 óta nem kezdtek ilyen gyengén. Ráadásul a szintén óriásküldöttséggel érkező Új-Zélandot is csak kedden tette fel a női rögbicsapat győzelme az éremtáblára…

Ez meglepő, és utal arra is, mennyire kiszélesedett az olimpiai éremesélyesek köre, milyen nagy a konkurencia. Négy versenynap után a hongkongi, koszovói, fidzsi, mongóliai és guatemalai küldöttség ötöse (2 arany, 3 ezüst, 3 bronz) például jobban állt, mint a fenti sportnagyhatalmak kvintettje (0 arany, 2 ezüst, 6 bronz). Ez azért nem marad így a végéig…

A magyar küldöttség esetében lassú kezdésről beszélhetünk: az 1992 és 2024 közötti periódusban most fordult elő harmadszor, hogy a delegációnak még nem volt aranyérme a negyedik versenynap után. Az egyik ilyen alkalom Peking volt – példátlan módon a tizennegyedik napig kellett várni az első magyar elsőségre –, a másik Atlanta, amikor Rózsa Norbert törte meg az aranycsendet az ötödik versenynapon, Güttler Károly pedig másodikként csapott célba a férfi 200 méteres mellúszás döntőjében. Az akkori közhangulatról érzékletes képet rajzolt a kiváló Peterdi Pál a Nemzeti Sportban: „Itt most már napok óta lubickoltunk a nagy, millecentenáris, nemzeti önsajnálat langyos vizében. Turáni átok, istencsapása, nekünk semmi sem sikerül, csak a balsors tép szüntelenül és örökké. Nagy, átfogó attitűd volt ez, és fene kényelmes. Mi az ördögnek tépjük magunkat, minek próbálkozzunk, ha úgyis hiába? Már a startnál nyereg alatt puhítottuk a húst, mert százszorta egyszerűbb volt, mint kiklopfolni, bepanírozni, dinsztelni. Tesztelni, sütni… Akkor meg jöttök ti, Norbi és Karcsi, megmutatjátok, hogy igenis lehetséges, igenis érdemes. A végén még – Isten őrizz! – fel is rázzátok az embert.”

Ahogy a korabeli tudósítás megállapította:

Szomjasak voltunk már valamennyien nagyon, és annyira jó nagyokat kortyolni az örömből.

Párizsban pörögnek a napok, de a szerdain könnyen lehet, hogy áttörik a magyar aranygát. Ez a csapatnak is számít, tudjuk ezt abból, hogy sok sportoló beszélt (különösen Londonban és Rióban) az első győzelem megnyugtató hatásáról. Persze a kardcsapatok küzdelmei valószínűleg a végletekig kiélezettek lesznek, Milák Kristófnak 200 m pillangón meg kell küzdenie a hazai kedvenc Léon Marchand-nal, Németh Nándortól 100 m gyorson óriási bravúr lenne az érem, és akár még az is megeshet, hogy a kocka minden esetben rosszul perdül.

Az eredményességgel kapcsolatban viszont alighanem csak akkor érdemes elkezdeni aggódni, ha az úszó és vívóküzdelmek után sincs arany, és három vagy kevesebb a magyar érmek száma. Mert – mint az ábra mutatja – még más sportnemzeteknél sem szakadtak át az említett gátak.