Chema Rodríguez: Így a legrosszabb veszíteni

A szövetségi kapitány is osztja játékosai csalódottságát.

A férfi kézilabda-válogatott utolsó másodperces góllal kapott ki 26-25-re Norvégiától az olimpiai csoportkör harmadik fordulójában.

A drámai utolsó másodpercekben Imre Bence lövését védte a kapus, ellenfelünknek pedig éppen annyi ideje volt, hogy még eljuttassa a labdát Alexander Christoffersen Blonzhoz, ő pedig sajnos nem hibázott. Bodó Richárd persze azonnal a fiatal kézis védelmére kelt.

Szerencsén múlt, nem pedig azon, hogy Bence belőtte, vagy sem! Nem szabad ráfogni, más is hagyott ki helyzeteket. Nem tudom, miért alakult így, mindkét csapat jól játszott, de övék lett sajnos a két pont

– mondta az átlövő.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány is osztotta játékosa véleményét.

„Fantasztikus mérkőzést játszottunk hatvan percen keresztül a világ egyik legjobb csapata ellen. Mindig azt mondjuk, hogy egy ilyen csapat ellen szeretnénk versenyképesek lenni. Most volt esélyünk nyerni, egészen a végéig küzdöttünk. Így a legrosszabb veszíteni, sajnálom a srácokat, mert nagyon sokat dolgoztak. A sporthoz szerencse is kell, ezen a tornán mi eddig nem vagyunk szerencsések, de fel kell állnunk és mennünk tovább, hiszen várnak ránk még meccsek”

–nyilatkozta a kapitány.

A mieink számára azért is fájó ez a vereség, mert sorrendben Dánia és Franciaország lesz még az ellenfelünk, amely csapatok ellen hasonlóan nehéz feladat lesz a pontszerzés.

Kapcsolódó
Utolsó másodperces góllal kapott ki a kéziválogatott
Drámai vereséget szenvedett a magyar válogatott.