Gémesi Csanád az olaszok elleni győztes negyeddöntő után: „Ekkora a különbség a két csapat között”

Szilágyi Áront várhatóan az elődöntőben is láthatjuk.

Röviden értékeltek a magyar kardcsapat tagjai az olaszok ellen sikerrel megvívott negyeddöntő után. Szatmári András figyelmeztetett mindenkit, hogy ez még csak az első meccs volt a mai napon, ugyanakkor szerinte ha így vív a csapat, nehéz lesz rajta fogást találni. „Kisebb hibákkal, de betartottuk azt, amit az edzőink kértek. Jól vívtunk, csapatként működtünk a páston és a pást mellett is. Így megyünk tovább, már nem is foglalkozunk az olaszok elleni meccsel” – tette hozzá.

A negyeddöntőben óriásit vívó Gémesi Csanád szerint fejben és fizilálisan is maximálisan felkészültek a meccsre, igaz, beletelt egy kis időbe míg ez a gyakorlatban is realizálódott. Mindezekkel együtt úgy gondolja, van ekkora különbség a két csapat között.

Az elődöntőben Irán lesz az ellenfél, a magyar csapat tagjai győzelmet várnak – Szilágyi Áronnal a soraikban. A háromszoros olimpiai bajnok szemmel láthatóan sántított a páston, az interjúkat sem várta aztán meg, de a csapat negyedik tagja, Rabb Krisztián azt mondta, egyelőre nincs baj, így várhatóan hasonló összeállításban áll ki a csapat a négy között is.

Kapcsolódó