„Azt gondolom, itt van a helyem, a kvalifikáció ténye semmilyen szinten sem vigasztal”

A férfi tőrözők között 24 év után volt magyar az olimpián, ám Dósa Dániel sajnos az első fordulóban kikapott.

A tőröző Dósa Dániel kikapott az első mérkőzésén hétfőn a párizsi olimpián, így nem jutott be a nyolcaddöntőbe.

A szakág egyetlen magyar indulója a 32 között az egyiptomi Abdelrahman Husszein Tolbával vívott, és sokáig vezetett, végül szoros csatában mégis kikapott 15-14-re.

„Tisztában voltam vele, hogy mit kell csinálnom, de mégis túlgondoltam egy hajszálnyit az utolsó tust. Teljesen tisztában voltam vele, hogy az ellenfelem csak bele fog szúrni a végén, azt is tudtam, melyik oldaln… Ki kellett volna nyújtanom a kezemet, egy karnyújtásra voltam attól, hogy megverjem ezt a srácot. Tudtam, hogy kemény asszó lesz, kemény ellenfél, fiatal kora ellenére neves vívókat is megvert már, de abszolút azt éreztem, én vagyok az esélyes technikailag és papíron is. 11-13-nál fegyelmezettebbnek kellett volna lennem. Csalódtam magamban”

– mondta az M4 Sportnak az asszóját követően Dósa.

Szóba került az is, hogy nagyon hosszú asszó volt, mert Tolbával mindig történt valami, de a magyar tőröző szerint ez nem színészkedés volt, hanem tényleg gondjai akadtak az egyiptominak. Dósa szerint nem zökkent ki, többször is betalált még, éppen ezért csalódott, hogy nem jött össze a győzelem.

Ezt be kell tudni kalkulálni egy első asszóba, bele kell férnie az idegekbe. Az olimpia más verseny, mint a többi, nem feltétlenül az erősebb vívó nyer, hanem adott esetben akit a tét kevésbé nyom. Úgy tűnik, ebben még fejlődnöm kell. Azt gondolom, itt van a helyem a mezőnyben, elég erős vagyok hozzá, ezért a kvalifikáció ténye semmilyen szinten sem vigasztal. Nekem ma kellett volna jól vívnom és ez nem sikerült.

Dósa Dániel egyébként 24 év után az első férfi tőröző, aki kijutott az olimpiára.