„Tulajdonképpen már 31-32 életet is megéltem, de sohasem adtam fel” – mesélte a 20 élet (20 vidas) című könyvéről Albert Segura, aki több mint 60 országot járt be Pakisztántól Maliig, és sokszor nézett szembe a halállal.
„Mászás közben leomlott egy párkány, 30 métert zuhantam, eltörtem a lapockámat, és az egyik kezem hüvelykujja leszakadt” – mesélte.
Albert mindennek ellenére továbbra is azon dolgozik, hogy az emberek megismerjék a történetét. Inspirálni akar, nem elszomorítani: a tapasztalatain keresztül szeretné segíteni azokat, akik nehéz időszakon mennek át.
Húsz életről írtam, de az az igazság, hogy van még 12-13 sztorim, amit el sem mondtam. Nem tudom, hogy szerencsés vagyok-e. Talán igen, mert sok mindent túléltem, és elmesélhetem.
Szerinte azok is az életüket vesztik előbb-utóbb, akik ki sem mozdulnak a szobájukból. Ezt is tiszteli, csak nem ért egyet vele.
„Mindenki maga dönti el, hogyan akarja élni az életét, én pedig úgy döntöttem, hogy utazni és mászni akarok. Megtaláltam ezt a szenvedélyt, ami boldoggá tett. Nem vagyok vallásos, és nem hiszek semmiben, de néhányszor, amikor nem láttam kiutat, elkezdtem beszélni a halott apámmal, hogy segítsen nekem.
Azt hiszem, van egy pillanat, amikor látod, hogy nincs kiút, és hajlandó vagy bármibe kapaszkodni.
Azt mondta, amikor nem rajta múlott (mint a villámcsapás vagy a rákos megbetegedés esetében), akkor nehezebb volt megbirkóznia a problémákkal.
„Az elmúlt 30 évben pontosan azt csináltam, amit mindig is akartam. Követtem az álmaimat, és aminek meg kellett történnie, az megtörtént. Most készen állok a halálra, nyugodt vagyok, mert mindent megtettem, amit akartam. Sohasem féltem, mert amikor félsz, akkor általában nem vagy felkészülve arra, ami jön. Ha felkészültél, nem félsz.
A halál útlevél az élethez, mert ez szab határokat.