Edzésen bukott, kettős lábtörést szenvedett az olimpiai bajnok síző

Nem ez az első súlyos sérülése karrierje során.

Edzés közben bukott az olaszok alpesi sízője, Sofia Goggia, és sajtóinformációk szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ebben a szezonban már nem versenyezhet.

A baleset hétfőn történt Ponte di Legnóban. A média információi alapján a lesiklás olimpiai bajnokának, jelenlegi világkupa-éllovasának eltört a síp- és a szárkapocscsontja, hivatalos közlés azonban még nem történt.

„Az orvosi bizottság egyelőre nem állította fel a diagnózist, a vizsgálatok még tartanak” – közölte az Olasz Télisport Szövetség.

A 31 éves Goggia négyszeres szakági vk-győztes lesiklásban, ötkarikás aranyérmét 2018-ban, Phjongcshangban szerezte. Pekingben, 2022-ben második volt. A karrierjét többször is súlyos sérülés törte meg, mindkét térdében szenvedett már elülső keresztszalag-szakadást.