Az utolsó másodpercben csikarta ki a THW Kiel kézilabdacsapata a győzelmet szerda este a Bajnokok Ligájában.
A német csapat azzal a Kolstaddal játszott, amely meglepetésre hazai pályán 34-30-ra győzött. A skandináv csapat most is bekezdett, de félidőben nagy hajrá után a Kiel vezetett 15-12-re, pedig csak 11-10-nél vezetett először. Térfélcsere után ledolgozta hátrányát a Kolstad, sőt két góllal vezetést is szerzett, de egy újabb hajrát indított a Kiel, ráadásul Sander Sagosen piros lapot kapott. Már 25-25 állt az eredményjelzőn, amikor az utolsó támadást vezették a hazaiak, Rune Dahmke pedig 59:59-kor bedobta a győztes gólt.
Ezzel hihetetlenül közel járt a Kolstad, hogy egészen elit társasághoz csatlakozzon. Rasmus Boysen szerint ugyanis csak négy csapat tudta oda-vissza megverni a Kielt egy BL-csoportkörben. Ezek pedig a Paris Saint-Germain, a Barcelona, a Telekom Veszprém és legutóbb a Kielce.
Győzelmével a Kiel 15 pontos és vezeti az A csoportot tíz mérkőzést követően.