Az első játszmában Fucsovics jól kezdett, korai brékkel 3:1-es előnyre tett szert és elképesztően látványos labdamenetek során 38 perc elteltével szettelőnyt szerzett.
A 27 éves orosz rivális összeszedte magát a folytatásra, egyre kevesebbet rontott, 1:2-nél egy 34 ütéses labdamenetet is ő nyert, majd elvette a magyar adogatását. Fucsovicsnak egy lehetősége volt visszabrékelni, de nem tudott élni vele, így az orosz 1 óra 17 perc elteltével kiegyenlített.
A magyar játékos első szervái és befejező ütései a harmadik felvonásban sem igazán működtek, rögtön brékhátrányba került. Ez meghatározta a szett kimenetelét, mivel Fucsovics el sem jutott bréklabdáig, így 2 óra 11 percnél már Medvegyev volt játszmaelőnyben.
A negyedik szettben 1:1-nél a magyar játékos ismét elbukta az adogatását, majd ápolást kért a bal bokájára, melyre rögzítőkötést kapott. A néhány perces szünetet követően folytatódott a meccs, ám Fucsovics már nem tűnt teljes értékű harcosnak, és noha továbbra is voltak remek megoldásai, már csak egy esélye adódott a felzárkózásra, de az orosz sokadik kiváló szervájával hárította azt, írta az MTI.
Medvegyev végül 3 óra 4 percig tartó csatában 4:6, 6:3, 6:4, 6:4-re nyert.
Fucsovics hatodszor volt főtáblás a füves pályás Grand Slam-tornán, eddigi legjobbja a 2021-es negyeddöntő volt.