Négy ország kérvényt nyújtott be, hogy orosz és fehérorosz sportolók ne indulhassanak az olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság felvetette, hogy újra engedélyezni az indulásukat szigorú feltételek mellett.

Lengyelország és a három balti állam, Lettország, Észtország és Litvánia azt kéri a nemzetközi sportszervezetektől, hogy az orosz és fehérorosz sportolók ne indulhassanak az olimpián és más sporteseményeken sem, amíg folytatódik az ukrajnai háború.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a múlt héten javaslatot tett Oroszország és Fehéroroszország sportolóinak visszaengedésére a sporteseményekre. Azonban azt is kiemelte, kizárólag a sportági szövetségek engedélyével, a doppingellenes szabályok betartása mellett, semleges színekben versenyezhetnének a két ország azon sportolói, akik nem támogatják nyíltan az ukrajnai háborút. Az eset komoly indulatokat váltott ki, a lgetöbb ukrán sportoló felszólalt a döntés ellen, ehhez csatlakozott a négy ország is.

A négy ország miniszterei közös nyilatkozatban állapodtak meg az orosz és fehérorosz sportolók visszavétele ellen

– fogalmazott Jurgita Siugzdiniene, Litvánia oktatási, tudományos és sportminisztere.

Korábban Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke az olimpia bojkottálását helyezte kilátásba, ha indulhatnak az orosz és fehérorosz sportolók a játékokon, ehhez szerdán csatlakozott a Lett Olimpiai Bizottság is.