Meghalt Arany Rosi, a németek legendás síelője

Az 1976-os téli olimpián két aranyat és egy ezüstöt nyert, és hazájában ezek után szinte popsztárként kezelték.

Hetvenkét éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Rosi Mittermaier, a németek legendás síelője.

Mittermaier az 1976-os innsbrucki téli olimpián lesiklásban és műlesiklásban arany-, óriásműlesiklásban pedig ezüstérmet szerzett. A nem mindennapi siker után hazájában „Arany Rosinak” becézték és szinte popsztárként kezelték.

A szüleim házában egy egész szobát megtöltöttek a nekem küldött levelek és csomagok. Egy hónapon belül 27 ezer levelet kaptam, legalábbis ezt mondta a postásunk, akit az őrületbe kergetett ez a sok küldemény, amit mind kézbesítenie kellett

– emlékezett a 70. születésnapja alkalmából készült interjúban Mittermaier.

A korábbi klasszis versenyző Garmisch-Partenkirchenben alapított családot az ugyancsak alpesi síző Christian Neureutherrel. Fiuk, Felix Neureuther később az alpesisí világkupa történetének legeredményesebb német férfi versenyzője lett, világbajnoki címet is nyert.