Bő tíz kilométerre a céltól, az utolsó emelkedőn tekert épp Pieter Serry a Giro d’Italia hatodik szakaszán, amikor hirtelen a földön találta magát. Nem magától esett el, a BikeExchange csapatának kísérőautója ment neki hátulról. Szerencsére a belga bringás, miután leüvöltötte a sofőr fejét, folytatni tudta az etapot.
Serryvel idén másodszor történt hasonló, márciusban fel is kellett adnia egy katalán versenyt, miután elütötte őt egy motor.
A Giro d’Italia hatodik napjának szenzációja, hogy Valter Attila átvette a vezetést, így pénteken ő teker majd a rózsaszín trikóban. Ő az első magyar, aki a három nagy háromhetes körverseny egyikén viselheti az összetett éllovasának járó trikót.