Meghalt Igaly Diána olimpiai bajnok sportlövő

A magyar szövetség alelnökét egy ideje kórházban ápolták a koronavírus miatt, szervezete mostanáig bírta a harcot.

56 éves korában elhunyt az olimpiai bajnok sportlövő, a magyar szövetség alelnöke Igaly Diána.

Igaly minden idők egyik legeredményesebb magyar sportlövője volt, skeetben 2004-ben olimpiai bajnok, négy évvel korábban bronzérmes lett.

A világbajnokságokon egyéniben és csapatban két-két aranyérmet szerzett, az Eb-ken pedig öt aranya volt (négy csapatban, egy egyéniben). Összességében vb-n 11, Eb-n pedig 13 alkalommal állt dobogóra.

Igaly Diánát információnk szerint már egy ideje kórházban ápolták koronavírus miatt, lélegeztetőgépre került, de a szervezete jól reagált a kezelésekre, és jobban lett, csütörtök délután azonban ismét rosszabbra fordult az állapota, és szervezete végül feladta a harcot.

„Mélységes fájdalommal kell megerősítenem, hogy csütörtök este elhunyt a nagy olimpiai bajnokunk, a sokszoros világ- és Európa-bajnok. Ezt a meccset elvesztette. Itt volt köztünk fiatalon, a szövetség alelnökeként, a korong szakág vezetőjeként, a sportlövészet imádójaként. A sportlövők sírnak” – nyilatkozta a 24.hu-nak a szövetség főtitkára, Sinka László.

Igaly Diána számára a sportlövészet családi örökség volt, hiszen édesapja, József is ezt a sportot űzte. Igaly Diána 13 évesen lett igazolt sportlövő, első nagy sikerét 1983-ban aratta, amikor megnyerte a juniorok Európa-bajnokságát skeetben, vagyis koronglövésben.

Világbajnokságon először 1989-ben állhatott dobogóra, amikor a csapattal bronzérmes lett, majd egy évvel később a moszkvai vébén már világbajnoknak mondhatta magát. Az Európa-bajnokságon egy ezüst- és egy bronzérem után 1991-ben ért fel először a csúcsra, amikor a csapattal és egyéniben is győzött.

Az 1992-es barcelonai olimpián meghívott női versenyzőként a férfiak között szerepelt, és a selejtezőben a 42. helyen végzett, így nem jutott tovább.

Édesapja 1997-es halála után Igaly elgondolkodott azon, hogy befejezi a pályafutását, ám végül éppen apja szavai győzték meg arról, hogy folytatnia kell.

„Édesapám úgy halt meg, hogy már tudta, az ötkarikás indulás is elérhetővé vált a számomra, és nekem ugyan nem, de édesanyámnak azt mondta, hogy ott leszek. Amikor halála után anyukám elmondta mindezt, akkor döntöttem úgy, hogy folytatom, és noha addig is sikeres voltam, a következő évben világbajnokságot és ezzel kvótát nyertem” – nyilatkozta Igaly az MTI-nek 2015-ben.

A 2000-es sydneyi olimpián aztán úgy lett bronzérmes, hogy a szétlövésben szerezte meg a harmadik helyet.

Négy évvel később Athénban megnyerte az alapversenyt, majd a döntőben hibátlanul lőtt, így az ő nyakába akasztották az olimpiai aranyérmet.

Később komoly lőtérproblémákkal küzdött éveken át, a 2008-as pekingi játékokra ennek ellenére ki tudott jutni és ott a 13. helyen végzett, majd a londoni olimpiára is megpróbált kijutni, ám az már nem sikerült neki.

2007-ben alapította meg az édesapjáról elnevezett lövészklubot Budaörsön, ahol a skeetlövészet utánpótlás-nevelését tűzték ki célul. Sportvezetőként 2013 és 2016 között tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének, aktívan részt vett MOB Sportolói Bizottságának munkájában is. 2013-ban a magyar koronglövők szakágvezetője lett, haláláig a szövetség alelnökeként dolgozott.

Igaly Diána

Születési idő, hely, idő: 1965.01.31., Budapest
Elhunyt: 2021.04.08., Budapest
Klubjai: MHSZ KLK, BPLE, Igaly József LKSE
Versenyszáma: skeet
Olimpiai eredményei: 2004 -1., 2000-3., 2008-13., 1992-42.
További kiemelkedő eredményei: egyéni világbajnok (1998, 2002), egyéni vb-2. (1994), egyéni vb-3. (2003), egyéni Európa-bajnok (1989), egyéni Eb-2. (2000), csapat világbajnok (1990, 1994), csapat vb-3. (1989, 1991, 1993, 2002), csapat Európa-bajnok (1989, 1993, 1994)
Elismerései, díjai: Az év magyar sportlövője (1994, 1998, 1999, 2000, 2002, 2004), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2000), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004), Athén díszpolgára (2005)
Egyéb tisztsége: a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke (2012-2021)