A 12 éve meggyilkolt Marian Cozma szülei még egy fillért sem kaptak a 200 milliós kártérítésből

Az egykori kézis édesapjának az fáj a legjobban, hogy a mai napig nem érti, miért kellett meghalnia a fiának.
Kapcsolódó cikkek

Már 12 éve nincs köztünk Marian Cozma, akit 2009. február 8-án késeltek halálra Veszrémben.

A helyi kézilabdacsapat román játékosát a Patrióta Lokál nevű szórakozóhely előtt érte a halálos késszúrás, a segítségére siető társai közül Ivan Pesicet vesén szúrták, Zarko Sesumot pedig fejbe rúgták.

A vádlottak közül Raffael Sándort és Németh Győzőt életfogytiglanira ítélték, a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 év fegyházat kapott, majd másodfokon Raffael és Németh büntetését 18-18, Sztojkáét 8 évre mérsékelték. Utóbbi 2018-ban kedvezménnyel szabadult, de ismét rácsok mögött van, emberkereskedelem miatt akár 8 évre is ítélhetik, írja az Atv.hu.

Nagyon nehéz feldolgozni, ugyanazt érzem, mint 12 éve, ez nem múlik el soha. Még mindig nem értem, hogy miért történt, ez a legrosszabb, ez fáj a legjobban

– nyilatkozta Marian Cozma édesapja, Petre. Aki elárulta, a bíróság által számunkra megítélt 200 millió forintos kártérítésből még semmit nem kaptak meg.

Petre Cozmának fia elvesztése óta négy infarktusa volt, a családot képviselő ügyvéd, Helmeczy László pedig azt nyilatkozta, az édesanya is belerokkant fia halálába, ráadásul mindketten szerény nyugdíjt kapnak Romániában, annak ellenére, hogy élsportolók voltak.

A Barcelonába induló veszprémi kézisek is megemlékeztek Cozmáról: