Paralimpiai ezüstérmes került a Playboy címlapjára

Elena Krawzow azt mondta, nincs problémája a meztelenséggel.

Nyolc éve a londoni paralinpián 100 méteres mellúszásban ezüstérmet nyert, de a vébékről kettő, az Európa-bajnokságokról öt aranyérme is van Elena Krawzow paraúszónak, aki a Playboy német kiadásának októberi számának címlaplánya lett.

A hétéves kora óta örökletes retinabetegséggel, a Stargardt-kórral küzdő sportoló 23 éves korára szinte teljesen megvakult, azt mondja, jelenleg háromszázalékosan lát csupán.

„A tényleges látómezőm közepén semmit sem látok, csak a külső szélén. Ha például három ember áll előttem, akkor lehet, hogy csak kettőt látok. Ha ezután jobbra vagy balra nézek, a középsőt is észreveszem. Mindig azt mondom, hogy az iPhone az én szemem. Sokat használom: ha nem tudok elolvasni valamit, lefényképezem és kinagyítom az okostelefonomon” – nyilatkozta a német Playboynak.

Azt mondta, szerette volna megmutatni, hogy a fogyatékossággal élők is eljuthatnak a címlapig.

Alapvetően nagyon extrovertált ember vagyok, nincs problémám a meztelenséggel. A képek nagyon esztétikusak, és szerintem jó, ha a nőket teljes szépségükben mutatják be.

De sohasem gondoltam volna, hogy valamikor is alkalmas leszek rá. Ezért nagyon örültem a felkérésnek.”

Kiemelt fotó: Instagram