A New York Times már tudja az olimpia új időpontját

Az amerikai napilap és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt állítja, biztos az értesülése.

A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget. Mark Adams, a NOB szóvivője szombaton a lap kérdésére csupán annyit reagált: az új időpont egyelőre csak spekuláció.

Az amerikai napilap szerint ettől még az eredetileg három héten belülre vállaltnál sokkal korábban, akár már napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése, erről árulkodik az is, hogy

vasárnap rendkívüli ülést tart a NOB végrehajtó bizottsága.

Néhány nemzetközi sportági szövetség az enyhébb időjárás miatt javasolta a tavaszi rendezést, de a cikk szerint nem véletlen, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor rendezhetik az olimpiát jövőre, amikor idén nyáron lett volna, hiszen

Ez változatlanul azt jelenti, hogy a tokiói nyár legmelegebb periódusában zajlanak majd a versenyek.

Az Oregon állambeli Eugene-ben sorra kerülő atlétikai világbajnokság elvileg nem okoz fejfájást a NOB vezetőinek. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke ugyanis pénteken közölte, hogy azt szinte biztosan elhalasztják 2022-re.

Kiemelt kép: NICOLAS ASFOURI / AFP