Ha egy jót akar síelni, akkor irány Szlovénia, és még a gatyája sem megy rá

Megvan az a pillanat, amikor az ember felér egy sífelvonóval a hegy tetejére, megáll egy pillanatra, beleszippant a friss levegőbe, körbenéz és mindenhol hó borította hegycsúcsokat lát? Kevés ennél szabadabb érzést tudnánk mondani. A síelés és/vagy snowboardozás pont ezt adja, aktív kikapcsolódás csodás helyeken, kiszakadás a monoton hétköznapokból.

A tökéletes módja annak, hogy kieresszük a fáradt gőzt és megnyomjuk magunkban a reset gombot.

Itt, Magyarországon nem vagyunk elkényeztetve, ami a hegyeket illeti. Persze a kiránduló és túraterepeket naphosszat lehetne sorolni, a téli sportok tekintetében azért már jóval kisebb a választási lehetőség. Azért így is van hová menni, elég csak a Normafára, Eplényre vagy a Mátrára gondolni, ezek Budapesten belül akár tömegközlekedve, a fővárosból indulva pedig 1-2 órás autózással elérhetőek. Viszont elsősorban a kezdőknek vagy azoknak jók, akik nem akarnak kiesni a gyakorlatból, ha kicsit nagyobb síterepekre és élményekre vágyunk, akkor már érdemes külföldre menni.

Ebben az esetben sem kell szerencsére a világ végére utazni, a szomszédos országokban egymást érik a hegyek, így több úti cél közül is választhatunk. Ausztria például elég népszerű a magyarok körében, de ha olcsóbban akarunk megúszni egy ilyen utat, akkor Szlovénia felé érdemes venni az irányt, ami a pályák minőségét illetően közel azonos, árban viszont sokkal olcsóbb.

Síkomplexum a város szélén

Maribor csak karnyújtásnyira van Magyarországtól, valamivel több mint három órányi kocsikázással már el is lehet érni Szlovénia második legnagyobb városát Budapestről indulva. Maribor a Pohorje hegy lábánál fekszik, ahol a szomszédos ország egyik legnépszerűbb és nem mellesleg legnagyobb síterepe található.

Úgyhogy amíg más helyeken apró falvak között kell keresni a felvonókat, addig Mariborban elég felpattanni egy helyi járatra, kibuszozni a város szélére, kilenc percet kabinozni és már csúszhatunk is, ahogy a helyiek is teszik. 42 kilométernyi pálya vár minket, ezek nagy része kék, azaz tökéletes a helyszín a szezon berúgásához, vagy úgy eleve az alapok elsajátításához. A gyerekeknek külön tanulópálya van, esténként pedig 7 kilométeren át lehet villanyfényben csúszni, miközben a városi világításban gyönyörködhetünk a háttérben.

1964 óta a világelit is állandó vendég a környéken, azóta szerepel a női világkupa-naptárban Szlovénia, a maribori lejtőn szuperóriás-műlesikló és műlesikló versenyeket rendeznek. Márpedig, ha Mikaela Shiffrinéknek megfelel ez a hely, akkor nekünk miért ne lenne szintén tökéletes? A hangulat viszont az elmúlt években kissé visszaesett, igaz, ez nem meglepő, pár éve még a szlovén klasszis, Tina Maze sikereiért tapsolhatták vörösre a tenyerüket a szlovénok.

Egyedüli hátránya Pohorjének, hogy a pálya csúcsa 1327 méter magasan van, azaz ki van téve az időjárás szeszélyének. Ezt a problémát egy egészen korrekt hóágyú-rendszerrel próbálják meg orvosolni.

Emeljük a tétet

Míg a maribori pálya amolyan becsúszó terep, addig Krvavec már egy komolyabb pályarendszerrel bír, persze nem csoda, mert ez már a Júliai-Alpok része. Míg Mariborban a várost láthatjuk csúszás közben, addig Krvavecben már a hegylánc csúcsaival szemezgethetünk. 40 kilométerre vagyunk Ljubljanától, úgyhogy a szlovén fővárosban élők kedvenc síterepe ez, illetve azok is szívesen járnak ide, akik repülővel érkeznek Európa többi országából.

Ugyan a sípályák hossza kevesebb, mint Mariborban, összesen 30 kilométer, ezek nagy része piros, ráadásul a meredekebb fajtából. Jóval magasabbról is indulunk, mint Pohorjénél, itt már közel járunk a 2000 méteres magassághoz.

És itt azok is feltalálják magukat, akiknek nem elég a pályán csúszkálás, széles terepek vannak a kijelölt útvonalak mellett, úgyhogy lehet partizánkodni, snowboardosok számára ez maga a mennyország.

A pályától sem kell nagyon eltávolodni, ami azért jó, mert ha esetleg elsüllyednénk a hóban, akkor sem kell egy órát izzadni, miközben visszaszenvedjük magunkat a kijelölt szakaszra.

A hóágyúk itt is zakatolnak, viszont a fekvése miatt egész hosszan tart a krvaveci szezon, december közepén indul és van, hogy áprilisig is eldübörög.

A tömeg miatt kárpótol az esti száguldás

Krvavecről egy „aprócska”, 80 kilométeres ugrással a Triglav Nemzeti Park tetején, a szlovén-olasz-osztrák határ közelében találhatjuk magunkat, Kranjska Goránál, amely szívesen reklámozza magát azzal a szlogennel, hogy ez maga a téli tündérmese. Ez a régió egyébként tényleg a téli sportok egyik bölcsője, a közelben van Planica, ahol sírepülő sánctól kezdve a sífutó terepekig minden van. Aki arra jár, az kis túlzással hasra esik az ott edzőtáborozó sportolókban, akik Európa több országából érkeznek. A finnek közül többen is egész szezont ott töltik, mert egyfelől minden adva van a tökéletes felkészüléshez, másfelől sokkal könnyebb innen utazni a versenyekre, mint az északi országból.

Visszatérve Kranjska Gorára, egy kis település van a sípálya aljában, úgyhogy aki itt száll meg, annak nem nagyon kell vesződnie utazással, sílécek vagy snowboard a vállra, és gyalog is el lehet érni a felvonóhoz. Krvavechez képest jóval alacsonyabban fekszik, de a környező hegyek miatt itt is decembertől áprilisig tart általában a szezon. A fekvése miatt elég népszerű, vannak, akik Olaszországból vagy Ausztriából járnak át (vagy akár ott szállnak meg), és kifejezetten ajánlott családoknak is, épp emiatt nem ritka, hogy tömeg van, amit már kevesebben kedvelnek.

Viszont az esti síelés során kárpótolhatjuk magunkat: egy nyílegyenes pálya vár minket tökéletes állapotba hozva, kevesebben is vannak ilyenkor, mint nap közben, így aki szeret gyakorlatilag fékezés nélkül végigszáguldani a pályán, annak ez kötelező program. Az is élvezni fogja, aki nem a féktelen csapatás híve, kellően széles ez a szakasz ahhoz, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő tempót és íveket.

Kranjska Gora is szerepel az alpesi sí-világkupa naptárában, itt a férfiak versenyeznek általában márciusban, szuperóriás-műlesikló és műlesikló versenyt rendeznek ott. Akit ez kevésbé érdekel, az viszont ellenőrizze a naptára és kerülje a dátumot, mert ekkor még a szokásosnál is többen látogatnak oda.

Ha el akar vonulni a családdal, ide menjen

A bohinji régió Szlovénia egyik, ha nem a legszebb része, amelyet az év bármelyik szakaszában érdemes felkeresni, a hegyek között elterülő vidék tényleg olyan, mintha egy külön világ lenne. Ott található a Soriska Planina, amely egy aprócska, családbarát síterep.

Ők nem titkoltan erre a családias hangulatra építenek, aprócska hüttével, síoktatásokkal, szánkózási lehetőséggel. A síbérlet is olyan, hogy a szülők megoszthatják egymás között, persze nem egyszerre, de felváltva csúszhatnak ugyanazzal a jeggyel. Ez elsőre evidenciának hangzik, de van olyan terep, ahol kamerával szűrik ki, hogy ugyanazt a jegyet különböző emberek használják, azaz ki van zárva például az, hogy mondjuk apa csúszik egyet, majd visszatér a hüttébe váltani a gyerekfelügyeletet, hogy anya is felmehessen a pályára.

A parkoló a pálya tövében van Soriska Planinán, gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy megérkeztünk, nagyjából 10-15 perc, hogy már a kezünkben legyen a bérletünk és a felvonó aljában álljunk.

Mindössze 7 kilométernyi pálya van egy beülős és négy húzólifttel, ám arra bőven tökéletes, hogy a család eltöltsön itt pár napot. Főleg kék és piros lejtők vannak főleg, de ezek tényleg a kellemes csúszásról szólnak, valamint a hét pálya mindegyike ugyanott végződik, úgyhogy nem kell azon aggódni azon, hogy bárki is elveszne.

Egy 4 fős apartman az ottani faházban egy négyfős családnak kijön valamivel több, mint 50 euróból, de a közeli városokban is számos szállási lehetőség van, ráadásul az autót is ott lehet hagyni, mivel helyi buszok járnak fel a pályához.

Színesíti a választható programokat, hogy egy elég korrekt, öt kilométeres sífutócentrummal is rendelkeznek, ami többméteres fenyőfák között kacskaringózik. Ha valahol, akkor ott pláne megéri remegve egyensúlyozni a vékonyka léceken.

Ahová már csak a kilátás miatt is megéri felmenni

A Vogelen található síterephez sem kell elhagyni a Bohinji-tó környékét, olyannyira, hogy szinte közvetlenül a tópartról indul a kabinos felvonó a csúcsra. Oda felérve aztán a tótól kezdve a Triglavon át a Savica-vízesésig szinten mindent beláthatunk, kis túlzással rá kell szólni az emberekre, hogy amúgy sportolni jöttek, nem bámészkodni.

A 22 kilométeres pályarendszer inkább a síelőknek kedvez a húzóliftekkel (négy beülős is van), az időnként előforduló egyenesekkel és egy-két emelkedővel, de pár csúszás után a snowboardosok is felfedezhetik annyira a terepet, hogy utána már ne szívassák saját magukat rossz helyen elkövetett lassításokkal. A deszkásoknak szívfájdalom, hogy bár rengeteg pályaszéli lejtő van, ezekre nem éri meg kimenni, csak akkor, ha belefér egy-két lecsatolás és séta a hóban. Cserébe már rögtön a kabinos felvonótól nem messze van egy elég komoly snowpark többféle elemmel, ott lehet állatkodni.

A hosszú nap végén, amikor már kigyönyörködtük magunkat a Vogel csúcsaiban, akkor megéri beülni a kabinos felvonó felső állomásánál található étteremben, ahol az asztalnál ülve csodálhatjuk meg azt a panoráma kilátást, ami egyszer már rabul ejtett minket az érkezésnél.